A közös védelmi képességek fejlesztése és a kölcsönös támogatás elengedhetetlen a stabilitás megőrzéséhez Közép-Európában - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter a Robert Kaliňák szlovák miniszterelnök-helyettessel folytatott kétoldalú tárgyalása után, Kecskeméten.
Mindaddig, amíg Szlovákia újjá nem építi saját nemzeti vadászgép-képességét, Magyarország továbbra is elkötelezett a szomszédos ország légtérrendészeti feladataiban való részvétel mellett – jelentette ki a tárcavezető a minisztérium közleménye szerint.
Elmondta, hogy Magyarország 2024-ben közreműködik Szlovákia légtérrendészeti feladatainak ellátásában, és a Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter, valamint az általa Kecskeméten aláírt megállapodás értelmében 2025-ben is részt vesz a Magyar Légierő Szlovákia légterének védelmében.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország ezzel a NATO és az Európai Unió egészének biztonságához is hozzájárul. Hozzátette: a közös védelmi képességek fejlesztése és a kölcsönös támogatás elengedhetetlen a közép-európai térség stabilitásának megőrzéséhez. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Légierő korábban több alkalommal hajtott végre feladatot a szlovák légtérben mind éles, mind gyakorló riasztás keretében.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.