2024.10.22, Kedd
A döntetlennel rajtoló Kecskemétet fogadja szombaton a Ferencváros
Illusztráció, unslpash.com

A döntetlennel rajtoló Kecskemétet fogadja szombaton a Ferencváros

MTI

2024.08.01. 16:57

Az új vezetőedző, a holland Pascal Jansen irányításával tehát mindkét eddigi mérkőzését megnyerte a fővárosi csapat, amely szombaton a döntetlennel rajtoló Kecskemétet fogadja.

Szombaton a sorozatban hatszor aranyérmes Ferencváros is megkezdi szereplését a labdarúgó OTP Bank Liga 2024/25-ös idényében.

A zöld-fehérek első fordulós meccsét a debreceniek kérésére elhalasztották, ennek ellenére remekül sikerült a szezonkezdetük, ugyanis a Bajnokok Ligája selejtezőjében kettős győzelemmel búcsúztatták a walesi The New Saints csapatát.

Az új vezetőedző, a holland Pascal Jansen irányításával tehát mindkét eddigi mérkőzését megnyerte a fővárosi csapat, amely szombaton a döntetlennel rajtoló Kecskemétet fogadja.

A meccs esélyese egyértelműen az FTC, a legnagyobb kérdés, hogy mennyit vett ki az együttesből az idegenbeli fellépés és az utazás.

Ugyanez igaz a szerdán és csütörtökön a Konferencia-liga selejtezőjében pályára lépett Fehérvárra és Paksra is. Előbbinek annyi előnye van, hogy ezúttal otthon játszott szerdán, szombaton pedig a Diósgyőrt látja vendégül. A legutóbb bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes tolnaiak viszont ciprusi fellépésük után vasárnap azt az átalakult Újpestet fogadják, amely ugyan kikapott a nyitókörben, de összességében jó teljesítményt nyújtott az előző idény bronzérmese, a Puskás Akadémia ellen.

A felcsútiak a forduló zárómérkőzésén a vereséggel rajtoló Zalaegerszeget látják vendégül, míg a pénteki nyitótalálkozón az újonc győriek fogadják a Ferencvároshoz hasonlóan most bemutatkozó Debrecent. A másik feljutó, a győzelemmel kezdő Nyíregyháza ezúttal az MTK Budapesthez látogat.

OTP Bank Liga, 2. forduló:
péntek:
ETO FC Győr-Debreceni VSC 18.50

szombat:
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 16.00
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 19.45
MTK Budapest-Nyíregyháza Spartacus FC 19.45

vasárnap:
Paksi FC-Újpest FC 18.50
Puskás Akadémia FC-Zalaegerszegi TE FC 18.50

A tabella:
 1. Nyíregyháza Spartacus FC     1  1   -   -      2-1   3 pont
    Puskás Akadémia FC           1  1   -   -      2-1   3
 3. MTK Budapest                 1  1   -   -      1-0   3
 4. Paksi FC                     1  -   1   -      2-2   1
    Diósgyőri VTK                1  -   1   -      2-2   1
 6. Fehérvár FC                  1  -   1   -      0-0   1
    Kecskemét TE                 1  -   1   -      0-0   1
 8. Debreceni VSC                0  -   -   -      0-0   0
    Ferencvárosi TC              0  -   -   -      0-0   0
10. ETO FC Győr                  1  -   -   1      1-2   0
    Újpest FC                    1  -   -   1      1-2   0
12. Zalaegerszegi TE FC          1  -   -   1      0-1   0

KecskemétlabdarúgásKecskeméti TEFerencvárosi TC