2024.03.01, Péntek
Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a Kecskemét
Fotó: kecskemetite.hu

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a Kecskemét

MTI

2023.11.22. 13:37

Az OTP Bank Ligában szereplő Kecskeméti TE labdarúgócsapata kedden szerződést hosszabbított csapatkapitányával, Vágó Leventével.

Hirdetés

A klub honlapján jelentette be, hogy a 31 éves középpályás szerződése jövő nyáron járt volna le, de a korai tárgyalások után mindkét fél a folytatás mellett döntött.

Vágó 2019-ben csatlakozott a Bács-Kiskun vármegyei együtteshez, a következő évben pedig már a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. Az NB III-ban, az NB II-ben és az NB I-ben is ezüstérmes lett a KTE csapatával, melynek színeiben 134 tétmérkőzésen lépett eddig pályára.

"Ami a személyes terveimet illeti, szeretném elérni a száz élvonalbeli mérkőzést kecskeméti színekben. Ami a csapatot illeti, az a vágyam, hogy minél tovább az élvonalban szerepeljünk, a sikereknek pedig szeretném kiélvezni minden pillanatát" - idézte a honlap Vágó Leventét.

A Kecskemét hat-hat győzelem és vereség mellett egy döntetlent játszott az OTP Bank Liga 2023/24-es kiírásában, így 19 ponttal jelenleg a nyolcadik helyén áll. Legközelebb vasárnap lép pályára a Fehérvár FC otthonában, melyet az M4 Sport élőben közvetít.

KecskemétKecskeméti TElabdarúgás