A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban sűrű és színes programkínálattal várják az érdeklődőket novemberben és decemberben is, ahol immár az összes idei produkciónkra megválthatóak a jegyek - derlt ki a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház lapunkhoz eljuttatott tájékoztatásából.
November 11-12-én játsszák ebben az évben utoljára a közönségkedvenc operettet Szente Vajk rendezésében, Koltai-Nagy Balázs, Járai Máté/Szerednyey Béla és Bori Réka főszereplésével. Az előadás nem csak fergeteges poénokkal, de mély érzelmekkel is teli - emelték ki a szervezők.
Bővebb információ és szereposztás itt található.
10 éves a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balett-tagozata, a Kecskemét City Balett. Ennek apropójából jubileumi rendezvénysorozattal készülnek 2023. november 30. - december 2. között: két, korábban nagy sikert aratott táncszínházi előadást - a Szentivánéji álmot és a Carment -, illetve egy látványos gálát láthatnak a tánc kedvelői.
A mindhárom előadásra szóló bérlet ára: 9500 Ft.
Bővebb információ itt található.
A decemberi előadásokra ide kattintva lehet megvásárolni a színházjegyeket. A nagyszínházban a jubiláló tánctagozat produkcióin kívül Az Úr érkezése című adventi koncerttel, a Meseautó című musical comedyvel, Az Ég tartja a Földet és az Elisabeth musicalekkel várják közönséget. A gyermekek december 16-án láthatják utoljára A kis herceg című zenés mesejátékot.
A kisszínházakban is bőven akad miből választani: továbbra is műsoron tartják a Ne most, drágám!, A tehetséges Mr. Ripley és Az özvegy Karnyóné című produkciókat.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.
500 milliárd eurót fordítanak jelentős részben az ország közlekedésének fejlesztésére. A vasúti fejezetben 40 nagy teljesítményű folyosón futó, 4000 nagy kihasználtságú pályakilométert korszerűsítenek és további 24 000 kilométernyi egyéb hálózatrészt is felújítanak.