Hungarikum Díjátadó Gálát tartanak december 8-án a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, a rendezvényen 11 hungarikum kapja meg a tanúsító védjegyet - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a testület keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Jelenleg 89 hungarikumot tartanak nyilván, de ezek egy része még nem kapta meg a díjat, mert a koronavírus-járvány miatt nem tudták átadni az elismeréseket - jelezte.
Lezsák Sándor kiemelte, hogy a hungarikum mozgalom erős. Felidézte, hogy ezen a héten a lakiteleki filmszemlén Kárpát-medencei hungarikumokat, helyi értékeket ismertető filmeket mutatnak be, a beérkezett alkotások közül a legjobbakat előzsűri választotta ki. A szemlére nemcsak hivatásos és amatőr filmesek, illetve helyi közösségek, hanem diákok is jelentkeztek mobiltelefonnal készített rövidfilmekkel - tette hozzá.
Lezsák Sándor felhívta a figyelmet arra is, hogy újra meghirdették a Kárpát-medencei általános és középiskolások hungarikum vetélkedőjét, a csapatok évfolyamonként, 2024. február és május között versenyeznek majd.
V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, a Hungarikum Bizottság tagja hangsúlyozta, hogy a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő értékek a magyarság karakterjegyeit, sajátosságait sűrítik össze.
A díjátadó gálán a figyelem a hungarikumokra, a kiemelkedő értékekre irányul, illetve a magyarokra, mert ezeken keresztül próbáljuk megrajzolni a magyarság identitását; így ez a magyarság ünnepe, büszkék lehetünk ezekre az értékekre - fogalmazott a miniszterelnöki biztos.
Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum főosztályának vezetője, a Hungarikum Bizottság titkára elmondta: a decemberi gálán a dobostorta, a csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely, a szőregi rózsatő, a klasszikus magyar szablyavívás, a tiszavirág és tiszavirágzás, a magyar népmesék rajzfilmsorozat, a vallásszabadság törvénye, a karikás ostor, a szentesi paprika, a hagyományos fejfák a Kárpát-medencében és a Felső-Tisza-vidéki beregi keresztszemes hímzés kapja meg a hungarikum oklevelet.
Összesen közel 50 kilométernyi HÉV-vasútvonal újul meg, az új uniós ütemterv szerint 2024 szeptember végéig a H5-ös, a H6-os és a H7-es esetében egyaránt meg kell kötni a kivitelezési szerződéseket.
Szulovszky András két különleges – és látszólag egymástól távol álló területen is otthon érzi magát. A Paks II. Zrt. vezető létesítési szakértője a mélyépítés területén dolgozik. Napi munkája végeztével azonban a magasba tör: az amatőr csillagászat és az asztrofotózás köti le az érdeklődését.
Újraindult a termelés a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. szolnoki üzemében. A 3,8 millió euró értékű fejlesztés mintegy 50 munkahelyet teremt a vármegyeszékhelyen.