Egész hónapon át tartó programsorozattal készülnek az adventi időszakra és az ünnepekre Kecskeméten - közölte a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Barta Dóra elmondta: a december 1-jén kezdődő Téli csodaország és kecskeméti advent elnevezésű rendezvény keretében a már megszokott, közkedvelt programok mellett több újdonsággal is készülnek a kecskemétieknek és a vármegyeszékhelyre látogatóknak.
Kecskemét Főterén huszadik alkalommal rendezik meg az Adventi szombat estéket.
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesületnek köszönhetően régi hagyomány Kecskeméten, hogy az advent négy vasárnapját megelőző szombat estéken közös gyertyagyújtásra várnak mindenkit a város adventi koszorújánál. Rövid kulturális műsor részeként a városvezetés, valamint a történelmi egyházak képviselői mondják el ünnepváró gondolataikat.
A Téli csodaország és kecskeméti advent egyik újdonsága lesz a pálya, amely különleges alakzatot kap. A tavaly elültetett város karácsonyfája körül pedig gyorsítósávot építenek ki. Az önkormányzat támogatásával korcsolyázni december 1-je és december 31-e között ingyen lehet majd.
A gyermekeknek és a családoknak bábjátékokkal, téli mesékkel, adventi mozival, kézműves sarokkal és vásárral készülnek, de lesz Luca-napi búzavetés, lámpás és maskarás felvonulás, valamint szenior örömtánc is. "A városháza megújult díszudvarán pedig igazi hóesés, fenyőerdő, mesebeli házikók, varázslatos fények, lovasszán és a meghitt régmúlt karácsonyok emléke is felsejlik majd" - sorolta az igazgató.
Neumann Suli néven a Neumann Egyetem izgalmas, minden korosztály számára ajánlott természettudományos előadásokat kínál, és szintén minden nap üzemel majd az óriáskerék és a kisvasút is.
A programsorozat több koncerttel is segít majd az ünnepre hangolódni, hiszen fellép Zséda, a Wolf Kati trió, a Fool Moon acapella, az Éliás Gyula trió, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Kalmus Felicián, Nagy Szilárd és Ragány Misa, valamint Bíró Csongor Vitéz.
Különleges eseménynek ígérkezik a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia Magyar Karácsony című előadása, a jégszobrász show, az ART a falon? - nem árt a falon! című fényszórás és a "csúnyapulcsis korcsolyázás" is.
Az év utolsó napját, a szilvesztert pedig TNT nagykoncerttel, lézershow-val és az ismert lemezlovassal, DJ Lotfi Begivel zárják, de már készülnek az újévi koncertre is - tette hozzá Barta Dóra.
A programsorozathoz a rendőrség is kapcsolódik, hiszen egyebek mellett bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal, illetve játékos foglalkoztatókkal segíti az ünnepi időszakra készülést.
A teljes kínálat megtalálható a www.hirosagora.hu oldalon.
Az ügyvezető igazgató elmondta: az ünnepi hangolódást saját bemutatóval is segítik. A világ egyik legnépszerűbb balettelőadásával, A diótörővel a gyermekek színházlátogatási szokásait szeretnék megerősíteni.
A Hírös Agóra folyamatosan keresi a kapcsolatot a fiatal korosztállyal, hogy maradandó élményt adjon nekik - hangsúlyozta Barta Dóra.
Az ügyvezető igazgató, egyúttal A diótörő rendező-koreográfusa és produkciós menedzsere kiemelte: a november 26-i bemutatóban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház idén 10 éves balett tagozatának, a Kecskemét City Balett társulatának táncművészei mellett kecskeméti gyermekek is színpadra lépnek. A prózai részt Szemenyei János színművész játéka jelenti, aki Mesélőként, illetve az egyik főszereplőként is látható lesz a színpadon. Az élő zenét a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar biztosítja.
Az egyik legismertebb karácsonyi történetet 14 alkalommal állítja színpadra az intézmény, hatméteres karácsonyfával. A Hírös Agóra önálló rendezésű, saját produkciójához a Magyar Állami Operaházból érkeztek a díszletelemek, jelmezek és kellékek.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig
A most induló 1,1 milliárdos részprojektben a Volánbusz hálózatán 93, a HÉV-nél 11, a MÁV-START-nál pedig 6 db új jegykiadó automatát helyeznek üzembe.