Szalai Gábor, a Kecskemét védője személyében egy újoncot is meghívott a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Az olasz szakember kedden a telki edzőközpontban ismertette a névsort, amelyben újra ott van Styles Callum, az angol Championshipben szereplő Millwall futballistája. A kecskeméti védőről szólva Marco Rossi elmondta, kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de nagyszerű szezont futott, remek fizikai adottságai vannak, ráadásul ballábas, amire szükség van a keretben.
A két Eb-selejtezőről szólva a tréner kiemelte, a montenegrói összecsapás lesz a nehezebb: "Főként mivel ott idegenben játszunk egy olyan pályán, ami nem igazán szabályszerű véleményem szerint. Ez nem alibi, de ismerni kell a nehézségeket, melyekkel szembe találhatjuk magunkat. A montenegróiak taktikailag és játékosminőségben is erősek, a rangsorban ugyan mögöttünk vannak, de nagyon kemény összecsapásra számítok.
Ha onnan el akarjuk hozni a három pontot, akkor szinte tökéletes meccsre van szükség"
- fogalmazott Rossi, aki szerint azok a futballisták, akik esetleg a klubjukban egy nehezebb időszakon vannak túl, a válogatott összetartáson maguk mögött tudják hagyni a negatív élményeket.
Újságírói kérdésre Marco Rossi kitért a Ferencváros új közönségkedvencére, Lisztes Krisztiánra, akit már 15 éves kora óta figyelnek, ugyanakkor szerinte egyelőre még nem mutatott folyamatosan olyan teljesítményt, ami elegendő lenne a felnőtt válogatott behívóhoz. Hozzátette, véleménye szerint a 18 esztendős csatárnak a következő lépés bekerülni az U21-es nemzeti csapatba, amelynek akár az erőssége is lehet.
Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásával kapcsolatban elmondta, szívesen látná a Leipzig futballistáját az olasz bajnokságban, ugyanis a Serie A taktikai szempontból nagyban segítené a fejlődését. Megjegyezte, amennyiben esetleg az angliai pletykák bizonyulnak igaznak, az is hatalmas előrelépést jelentene a válogatott kapitányának karrierjében, hiszen a világ legjobb edzői és játékosai szerepelnek a Premier League-ben.
Marco Rossi kitért korábbi klubja, a Budapest Honvéd szereplésére is, véleménye szerint a kispesti együttesnek nincs sok esélye arra, hogy az OTP Bank Liga hétvégi zárófordulójában kiharcolja a bennmaradást, hiszen a MOL Fehérvár FC "nem fog öngyilkosságot elkövetni" a sereghajtó, már kiesett Vasas otthonában, miközben a Honvédnak nyernie kellene a Puskás Akadémia vendégeként.
A G csoportban szereplő magyar válogatott márciusban a bolgárok elleni 3-0-s győzelemmel kezdte a kvalifikációs sorozatot, június 17-én Montenegró otthonában lép pályára, három nappal később pedig a litvánokat fogadja a Puskás Arénában.
A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Demjén Patrik (ZTE FC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbehace), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
középpályások:
Baráth Péter (Ferencváros), Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (Panathinaikosz), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (MOL Fehérvár), Styles Callum (Millwall)
támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kalmár Zsolt (DAC), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Varga Barnabás (Paksi FC)
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
A felújított szakaszon megszűnik a sebességkorlátozás.