Banó-Szabó Bence szerződést hosszabbított a labdarúgó OTP Bank Ligában második helyezett Kecskeméti TE csapatánál.
A klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a kecskeméti születésű és nevelésű középpályás a mostani szezonban eddig 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára - 22-szer volt kezdő, 19-szer lecserélték, négyszer becserélték -, öt gólt szerzett és 12 gólpasszt adott.
A Kecskemét pénteken a harmadik helyen álló Paksot fogadja az OTP Bank Liga 29. fordulójának nyitómérkőzésén.
További információ a Kecskeméti TE csapat honlapján olvasható.
Húsz éve erősíti a STRABAG különleges építményekért felelős mérnökgárdáját Kiss Gergely főépítésvezető. Többek között erről is beszélgettünk a márciusi Hónap Mérnökével, aki különleges feladataiban mindig a járatlan utakat keresi.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.