Grandiózus show-val, varázslatos előadásokkal, ötvennyolc ország közreműködésével indult útjára a 10. Színházi Olimpia, amelyhez a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház két előadás befogadásával csatlakozott: áprilisban a Koponyánk, körülbelül című drámai látlelet a Jászai Mari-díjas Kálló Béla rendezésében látható Kecskeméten, míg májusban az Újvidéki Színház az Anna Kareninával invitálja a nézőket egy érzelmi utazásra.
"Ekkora méretű színházi rendezvény Magyarországon még nem volt, idén biztosak lehetünk benne, hogy ez lesz a világ legjelentősebb színházi eseménye” – festette le a 10. Színházi Olimpia jelentőségét beszédében Vidnyánszky Attila, a rendezvény művészeti vezetője a sajtótájékoztató keretében, amikor is kiderült, mire számíthatunk a húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó eseményen.
Ötvennyolc ország képviselői érkeznek Magyarországra, akik négyszáz társulattal, hétszázötven produkcióval és közel hétezer-ötszáz résztvevővel vesznek részt a rendezvényen.
Az április 15-ei grandiózus megnyitó csupán a kezdet lesz, ezen túl koncertek sorozata, számos köré épülő rendezvény és fesztivál, továbbá Magyarországon keveset vagy sosem látott előadások kísérik útján a 10. Színházi Olimpiát.
A Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón Cseke Péter igazgató is részt vett, az esemény végén pedig hivatalos keretek között át is vette az olimpia zászlaját.
„Egy igazán kivételes programsorozat a Színházi Olimpia, amelynek 2023-ban hazánk a házigazdája. Ez az esemény összehozza a világ színjátszását egy olyan műfajban, ahol látszólag áthidalhatatlanok a nyelvi korlátok. Mégis, immár tizedik alkalommal gyűlnek össze a társulatok a legkülönfélébb országokból, mert a köztünk lévő hasonlóságok sokkal erősebbek, mint a különbségek. Valójában egyetlen cél vezérel minden színpadra lépőt: hatni a közönségre. Megtiszteltetés számunkra, hogy 2023-ban a Kecskeméti Nemzeti Színház is befogadó színháza ennek az eseménynek, tehát részt vehetünk ebben a nagyszerű kezdeményezésben. Örömmel várjuk a nézőket az előadásokra! Legyünk közösen résztvevői ennek a világeseménynek!” – fogalmazott a direktor a sajtótájékoztatót követően.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház két előadást is otthonába fogad: április 25-én a Divine Comedy Company – Isteni Színjáték Társulat érkezik a Ruszt József Stúdiószínházba, akik egy magán rendkívül nagy súlyt hordozó, mégis az életnek fricskát mutató komikummal telt történetet mesélnek el. A Koponyánk, körülbelül című előadást Kálló Béla Jászai Mari-díjas színész-rendező vitte színre Karinthy Frigyes jól ismert műve, az Utazás a koponyám körül nyomán.
Bővebben az előadásról:
https://kecskemetinemzeti.hu/hu/musor/esemenyek.html?cikk_id=18250
A Kálló Bélával készült interjú itt olvasható:
https://www.kecskemetinemzeti.hu/hu/rolunk/hirek.html?cikk_id=18314
A rendezvény keretein belül Tolsztoj örökéletű mesterműve, az Anna Karenina is megelevenedik, ráadásul a Kecskeméti Nemzeti Színház nagyszínpadán, május 23-án, az Újvidéki Színház előadásában.
A darabról a címszereplőt alakító Fülöp Tímea elárulta: a Dejan Projkovski rendezésében látható produkció egy mélységes, őszinte, emberi előadás, amely kifejezetten a karakterek legbelső érzelmi folyamatait mutatja be.
Bővebben az előadásról: https://kecskemetinemzeti.hu/hu/musor/esemenyek.html?cikk_id=18250
A Fülöp Tímeával készült interjú itt olvasható:
https://www.kecskemetinemzeti.hu/hu/rolunk/hirek.html?cikk_id=18319
A 10. Színházi Olimpia keretein belül látható előadásokra a jegyértékesítés elkezdődött. Online és személyesen, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház jegypénztáraiban is van lehetőség a jegyvásárlásra.
Online jegyvásárlás:
https://www.kecskemetinemzeti.hu/hu/jegy-berlet/online.html
A Színházi Olimpiáról bővebben a https://szinhaz.org/ felületén tájékozódhatnak.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.