A Kelemen László Kamaraszínház alsó szintjén eddig egy zárt, elsősorban színházi dolgozók részére fenntartott és kialakított helyiség működött.
Kávézót nyitott a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, méghozzá a kamaraszínház épületének alsó szintjén. A Kulissza ezentúl nagy szeretettel fogadja a színházban dolgozókon kívül a civil látogatókat is - olvasható a színház honlapján.
A Kelemen László Kamaraszínház alsó szintjén eddig egy zárt, elsősorban színházi dolgozók részére fenntartott és kialakított helyiség működött. Cseke Péter direktor úr azonban úgy vélte, kiváló és hiánypótló kezdeményezés lenne megnyitni az eddig még névtelen vendéglátóhelyet a nézők, valamint a civil érdeklődők előtt is.
Az ötletből elhatározás, majd megvalósítás lett: keddtől a nézői ajánlások közül kiválasztott Kulissza néven fut a kultúrkávézó, ahol a tervek szerint nem csupán a széles kínálat, illetve az izgalmas programok lesznek hívogatók, de cél a nézők és a színházi emberek közelebb hozása, valamint bemutatkozási lehetőség biztosítása a feltörekvő tehetségek számára.
A Kulissza Kecskeméten, a Rákóczi út 15. szám alatt található, és hétfőtől péntekig 07-24 óráig, hétvégén pedig 08-24 óráig tart nyitva.
A kapacitásnövelés érdekében felépített 11 ezer négyzetméter összterületű új üzem és raktár révén megduplázták a társaság termelési és tárolási kapacitásait.
A projekt 187 lakóegységet, két szállodát, több mint 35 ezer négyzetméternyi irodaterületet és egy 22,5 ezer négyzetméteres kiskereskedelmi központot foglal magában.