2024.03.29, Péntek
Tábort szerveztek színjátszás iránt érdeklődő gyermekek számára
Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház / Facebook

Tábort szerveztek színjátszás iránt érdeklődő gyermekek számára

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

2022.07.12. 16:28

A vártnál is nagyobb sikerrel zárult a Kecskeméti Nemzeti Színház első nyári tábora, amelynek fő célja a készségfejlesztés és a tehetséggondozás volt.

Hirdetés

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház drámaműhelye idén először nyári tábort hirdetett 10-14 éves, a színjátszás iránt érdeklődő, vers- és/vagy mesemondással foglalkozó, esetleg drámatagozatos gimnáziumba készülő gyerekeknek - olvasható a teátrum honlapján

A tájékoztatás szerint a tábor felhőtlen hangulatban, ugyanakkor kemény munkával telt, végül pedig a vártnál is nagyobb sikerrel zárult. Tóth Kata szervező, a teátrum dramaturgja elárulta, a színháznak nem titkolt célja hosszú távon fenntartani ezt a lehetőséget, akár kibővítve, több korosztálynak meghirdetve.

„2022 januárjában nyílt meg a Kecskeméti Nemzeti Színház drámapedagógiai műhelye, a Nemzeti Dobogó, gimnazista diákok számára. A MUSTRA táborral a kisebb korosztály felé nyitottunk, a fő szempont pedig az volt, hogy készségfejlesztésre és tehetséggondozásra épülő foglalkozásokat tartsunk a gyerekeknek és ne produkcióorientált tábor legyen” – fogalmazott Tóth Kata.

Szakmai vezetőknek a szervező Szabó Dorottya, Horváth Alexandra, Aradi Imre és Varga-Huszti Máté színművészeket kérte fel, akik egy maguknak választott terület/tantárgy felelőseiként tartották meg foglalkozásaikat öt napon át.

„Szabó Dorottyával már számtalanszor dolgoztam együtt gyermekcsoportokban, ezért pontosan tudtam, hogy nélküle nem fog létrejönni ez a tábor. Aradi Imre idén a Nemzeti Dobogó gimnazista diákjait segítette beszédtechnikai órákkal, éppen ezért azt kértem tőle, hogy itt is ezt a vonalat képviselje. Horváth Alexandra a mozgásért felelt a táborban, Varga-Huszti Máté pedig teljesen új volt ebben a csapatban. Volt szerencsém látni őt korábban gyerekekkel dolgozni, és már akkor feltűnt, hogy rendkívül jó érzékkel rakja össze egymás után a gyakorlatokat, kiváló ívet tud adni egy-egy foglalkozásnak. Nem volt kérdés, hogy együtt szeretnék dolgozni vele” – fejtette ki Tóth Kata.

Mint elmondta, ahhoz, hogy a színházat megszerettessük a gyerekekkel, szükség van a magas színvonalú gyermekelőadások mellett arra is, hogy beengedjük őket a színház falai közé.

„Fontos, hogy minél több gyermek kipróbálhassa magát. Úgy érzem, teret kell adnunk nekik, hogy felfedezhessék magukban azt a tehetséget, amelyet később együtt tudunk fejleszteni, gondozni. A fő célunk, hogy legyen egy olyan műhely a Kecskeméti Nemzeti Színházban, ahol pedagógiai munka folyik: színházi nevelés, színházzal nevelés és színházra nevelés” – zárta gondolatait.

KecskemétKecskeméti Katona József Színházművésztábornyári táborMustra tábor