A plakátot április 7-én, csütörtökön helyezik ki a Kecskeméti Nemzeti Színház előcsarnokába.
Egy héten át megtekinthető az a színházi plakát, amely 1922-ből származik - olvasható a Kecskeméti Nemzeti Színház közleményében. A különleges ajándékot egy néző bocsátotta ideiglenes megtekintésre és kihelyezésre, aki otthonában bukkant rá a teátrum idén 100 éves plakátjára.
A ritka ereklye XXI. századi szemmel igencsak meglepő információkat rejt. Az 1922-es plakáton olvasható például, hogy az akkori igazgató Bárdossy Pál volt, a társulati tagok mellett pedig vándorművészek léptek fel a teátrumban.
A plakát a Debrecenbe kéne menni című háromfelvonásos operett előadást hirdeti, amelynek rendezője ugyancsak Bárdossy Pál, a főbb szerepekben pedig Turay Antal, Niczkyné Ilona, Varga Imre, Szigethy Andor, Hampel Ilonka, Münnich Ilonka, Kőrössy B. Zoltán, Halász Ica, Erdélyi Mihály, Csiszér Árpád, Turcsi Jolán, valamint Noszlopy Ottó voltak láthatók. A szövegíró és zeneszerző Farkas Imre.
További különlegesség – ami szintén olvasható a plakáton –, hogy ezzel a színház a 210. előadására készült az évadban, amelyre pontosan 1922. április 13-án csütörtökön, este 19:30-kor került sor.
A látottakból kiderül, hogy április 14-én pénteken nincs előadás, április 15-én szombaton pedig a 211. előadásra kerül sor, este 19:30-kor, Gyárfás Ödön vendégfelléptével.
A helyárak között nem csupán a számok okoznak meglepetéseket, ugyanis manapság nehezen elképzelhető, ám akkor kicsit sem eltérőnek számító módon állóhelyeket is lehetett vásárolni, de "zsöllye", "támlásszék", "zártszék" elnevezésű helyek is fel vannak tüntetve.
A plakátot április 7-én, csütörtökön helyezik ki a Kecskeméti Nemzeti Színház előcsarnokába.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
A felújított szakaszon megszűnik a sebességkorlátozás.