Mintegy 16 millió eurós beruházással fejlesztette győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, kecskeméti gyáregységét pedig új csarnokkal bővítette az indiai tulajdonú autóipari beszállító, a Motherson cégcsoport a magyar kormány támogatásával - hangzott el hétfőn Kecskeméten.
A cégcsoporthoz tartozó Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti gyáregységének területén felépült új csarnok átadásán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a cégcsoport hat beruházást valósított meg az elmúlt tizenkét évben Magyarországon, amelyből öt termelő egység, az egyik legfontosabb pedig a most átadott kecskeméti csarnok.
Hangsúlyozta: a cégcsoport fejlesztése "abba a sorba illeszkedik, amely kelet felé billenti el azt a hagyományosan nyugatorientáltságot, ami a magyar ipart jellemezte az utóbbi 30-40 évben". Ezen az úton haladva eljöhet az idő, hogy India lesz Magyarország legnagyobb külföldi befektetője - tette hozzá Magyar Levente.
Az államtitkár azt mondta, a napi szinten világszerte 280 gyárat felügyelő Motherson csoport elnökének személyes jelenléte a "Magyarország iránt érzett tiszteletének és otthonosságérzetének a jele.
Emlékeztetett, voltak olyan cégek és bátor döntéshozók - köztük a Motherson cégcsoport -, amelyek a bizonytalan idők ellenére előretekintettek, és a magyar gazdaság teljesítőképességének köszönthetően, illetve a magyar kormány segítségével komoly beruházássorozatba kezdtek a világjárvány közepén. Így Magyarország idei befektetésösztönzési sikersorozata rekordot döntött - jegyezte meg.
Vivek Chaand Seghal, a Motherson cégcsoport elnöke felidézte: a kezdeti évek kedvező tapasztalatai alapján döntött úgy a cégvezetés, hogy tovább bővíti magyarországi tevékenységét, és így alakították ki, majd avatták fel 2017-ben a kecskeméti telephelyet, amely az egyik legnagyobb befektetése a vállalatnak.
Hangsúlyozta: a cégcsoport stratégiai jövőjét építik Magyarország kormányának támogatásával. Kiválóságra törekednek, ezért nagyon magas színvonalú járműipari alkatrészeket gyártanak Kecskeméten - tette hozzá.
A cég tájékoztatása szerint a 16 millió euró összegű magyarországi beruházás legjelentősebb eleme a kecskeméti telephelyet érinti, itt csaknem kilencezer négyzetméterrel bővült a gyártókapacitás, köszönhetően a zöldmezős beruházásban felépített logisztikai csarnoknak
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.