2021.10.17, Vasárnap
Megkezdődött Kecskeméten a legújabb hazai McDonald’s fejlesztése
Látványkép: Noguchi Porter Novelli

Megkezdődött Kecskeméten a legújabb hazai McDonald’s fejlesztése

Noguchi Porter Novelli

2021.10.02. 08:10

A város harmadik McDonald’s éttermében is a „Jövő Élménye” várja majd a vendégeket.

Hirdetés

A Jókai utcában, a mai napon megkezdődtek Kecskemét harmadik McDonald’s éttermének építési munkálatai. A tervek szerint a következő év első felében már meg is nyílhat a korszerű, autós kiszolgálással érkező egység. Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a „Jövő Élménye” koncepció jegyében épített McDonald’s várhatóan 70 új munkahelyet biztosít majd a környéken élőknek.

A hazai McDonald’s 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, melynek két pillére az új éttermek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében (a Kecskemét Malom étterem modernizálása nem rég fejeződött be). Az új étterem koncepció alapvetően a digitalizációra épül, azonban nem csak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az éttermek külső és belső környezetére, megjelenésére is.

„Nagy örömömre szolgál, hogy immár a harmadik éttermet alakíthatjuk ki a kecskeméti vendégek számára. A „Jövő Élménye” a vendégélményt és a vendéget teszi a középpontba. Ezt az élményt a McDonald’s Malom étterem vendégei már megtapasztalhatták, és bízom benne, hogy hamarosan a Jókai utcában is vendégül láthatjuk az érdeklődőket.

– mondja Héjja János, a hazai McDonald’s-okat üzemeltető Progress Étteremhálózat franchise partnere.

 

Az étteremhez dirve kiszolgáló rész is fog tartozni

Az új éttermi koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a Mekizés élményét, és modernizálják a McDonald’s márkát.

A „Jövő Élménye” éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. A kecskeméti egységhez drive kiszolgáló rész is tartozik majd, így a vendégek autóik kényelmében is élvezhetik majd a mekizés élményét.

Az új étterem építésénél is fontos szerepet kapnak a környezetvédelmi szempontok.

A hazai étteremlánc június 25-ével minden étterméből kivonta az egyszer használatos műanyag evőeszközöket, a műanyag szívószálakat és pohártetőket. Hamarosan a fagylaltos poharakat is papír alapú poharakra cserélik. A kecskeméti étterem már ezek fenntartható alternatíváival várja majd a vendégeket.

KecskemétKecskemétgyorsétteremMalom Központélelmiszeripari fejlesztés

Hirdetés

Hirdetés