A verseny létszámtól függően körmérkőzéses vagy svájci rendszerben zajlik majd, játszmánként 5-5 perc gondolkodási idővel, a WMD malom-világszervezet szabályai alapján.
A Lakitelek Népfőiskolán rendezik meg az első országos malombajnokságot szeptember 11-én és 12-én; a nevezéseket augusztus közepéig várják.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója az MTI-nek elmondta, hogy a megmérettetés szervezője és vezetője az ötszörös Európa-bajnok Bándy György.
Az első országos malombajnokságra - amely a Lakitelek Népfőiskola, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Brillant Mill Team támogatásával valósul meg - korosztálytól függetlenül, profi és amatőr versenyzők nevezését egyaránt várják.
A verseny létszámtól függően körmérkőzéses vagy svájci rendszerben zajlik majd, játszmánként 5-5 perc gondolkodási idővel, a WMD malom-világszervezet szabályai alapján.
Lezsák Sándor hozzátette, hogy valamennyi nevező ajándékban részesül. Az első tíz helyezett emlékérmet, oklevelet és professzionális malomprogramot vehet át, a dobogós helyezést elérők kupát is kapnak.
A bajnokságra a jelentkezéseket legfeljebb ötven főig augusztus 16-áig várják. A kedvezményes nevezési díj 12 ezer forint, amely a szállást és az ellátást is tartalmazza. További részletek olvashatóak a Lakitelek Népfőiskola honlapján, a http://nepfolakitelek.hu/ oldalon.
A japán sztárépítészek azt szerették volna elérni, hogy a majdani látogatók érezzék a természet, a művészet és az építészet különleges kapcsolatát.
Részben új nyomvonalon vezetne majd a 35 kilométer hosszú út a két vármegyeszékhely között, feltételes közbeszerzést írtak ki.