Mások mellett a "Török Csillagok" és a "Szaúdi Sólymok" is tartanak bemutatót, és több mint húsz nemzetközi hadiipari vállalat is részt vesz a kétnapos rendezvényen.
Már tizenkét ország jelezte, hogy kötelékkel részt vesz az augusztus végén Kecskeméten tartandó nemzetközi repülőnapon - mondta Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A parancsnokhelyettes közölte: nemcsak a légierő, hanem a szárazföldi haderőnem is megjelenik, bemutatót tartanak a különleges műveleti katonák, a területvédelmi ezredek, a honvéd kadétok, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is képviselteti magát. Lesznek gyermekprogramok, valamint négy toborzópont is működik majd a rendezvényen, ahol a hivatásos, a szerződéses és a tartalékos katonai szolgálat iránt érdeklődőket is várják.
Elindult a rendezvény honlapja is. A repulonap2021.hu oldalon jegyet lehet vásárolni a rendezvényre, továbbá itt minden friss információt, köztük az aktuális Covid-eljárásrendet is folyamatosan közzéteszik.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.