Régen láthatott Kecskemét népe olyan mértékű politikai kapitulációt a kecskeméti ellenzék részéről, amire a válsághelyzet utáni első közgyűlésen került sor csütörtökön.
Az egyébként is elkeserítően szerény képességű kecskeméti ellenzék helyzetét felfoghatatlanul meggyengítette Dobrev Klára azzal, hogy polgármester úrnak nevezte a város polgármester asszonyát egy hete, egy Kecskeméten tartott politikai rendezvényen.
Pászti András KDNP-s városi képviselő a válsághelyzet utáni első közgyűlésen a jegyzőt meg is kérdezte, miszerint a jövőben polgármester úrnak kell-e szólítani a város polgármester asszonyát.
A jobb sorsra érdemes Szövetség a Hírös Városért (ez a kecskeméti ellenzéki összefogásos izé) egyesület nevében a szivarvány helyett rendre tűzpiros ruhadarabokban mfelléppő Szőkéné Kopping Rita DK-s városi képviselő először bocsánatot kért a polgármester asszonytól....
...majd Fekete Gábornak a Fidesz-KDNP városi frakcióvezetőjének a veretes beszédét követően, - amelyben a frakcióvezető pellengérre állította a járványhelyzet során a városiak érdekét általában hátra soroló és a politikai céljait szem előtt tartó ellenzéket -, az ellenzék egyhangúan megszavazta a válsághelyzet idején hozott összes polgármesteri döntést.
Képek forrása: Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony FB
... Az első közgyűlésen számos politkai gumicsont ugyan az asztalra került, de lényegét tekintve ilyen lehet a teljes politikai kapituláció manapság!
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.