A beruházással a cég 20 százalékkal bővíti az instant tésztaleves gyártási kapacitását, és háromszorosára a raktározási kapacitását.
A kecskeméti Nissin Foods Kft. 4,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a városban, a japán tulajdonú élelmiszeripari vállalatnak a kapacitásbővítéséhez a kormány félmilliárd forint készpénztámogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.
Hozzátette: a beruházással a cég 20 százalékkal bővíti az instant tésztaleves gyártási kapacitását, és háromszorosára a raktározási kapacitását.
Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a Nissin Foods bővítése 320 magyar munkahelyet véd meg, és 20 újat teremt. A cég fejlesztése a magyar export növeléséhez is hozzájárul, hiszen a Kecskeméten előállított instant élelmiszerek 90 százalékát a nemzetközi piacokon értékesítik.
Kitért arra, hogy a keleti nyitás politikájából a magyar gazdaság sokat profitált az elmúlt években. A japán cégek beruházásai folyamatosan hozzájárultak a magyar gazdaság dimenzióváltásához és technológiai színvonalának emeléséhez. A japán beruházók alkotják a 8. legnagyobb közösséget Magyarországon, 180 japán cég több mint 30 ezer embernek ad munkát - ismertette a tárcavezető, aki a Nissin valamennyi Kecskemét környéki munkavállalójának köszönetet mondott a teljesítményéért.
Elmondható, hogy jelenleg nagyjából annyian dolgoznak, mint a járványt megelőzően. A kormánynak, kizárólag a magyar emberek érdekét figyelembe vevő gazdasági válaszával sikerült a magyar gazdaság "kanyarban előzési manővere". Ebben a 147 ezer embert foglalkoztató élelmiszeriparnak is jelentős szerepe van: az ágazat tavaly 8 százalékkal növelte a teljesítményét, az exportját 13 százalékkal, a legtöbb beruházást az ágazatban segítettek létrehozni.
Kurata Aya, a Nissin Foods Kft. igazgatója elmondta: a fejlesztés nagyjából 12 millió eurót tesz ki, ebből új gyártó- és raktáregységet építenek Kecskeméten, illetve új termékek bevezetését is tervezik. A beruházás 20 új munkahelyet teremt a cégnél. Az 1958-ban alapított, instant élelmiszereket gyártó Nissin Foods mára már 16 országban van jelen, köztük Magyarországon, ahol az egyetlen európai gyártóegységük működik. Innen 20 országba exportálják a termékeiket, az alapanyagok több mint 50 százalékát magyar beszállítóktól szerzik be, így nekik is új lehetőségeket teremt a mostani fejlesztés. A jövőben további kecskeméti bővítést is terveznek - mondta.
Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere elmondta: a tokiói székhelyű vállalat kecskeméti telephelyén minőségi termékeket gyártanak. Az alföldi városban számos beruházás valósult meg, a város mezőgazdasága és élelmiszeripara mindig az élvonalba tartozott - emelte ki.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.