Salgótarjánban ugyanez az arány csak 14 százalék, ám ott messze a legolcsóbbak a lakások.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője érdekes elemzést tett közzé. Az adataiból kiderül, hogy az idei év első háromnegyedében a hivatalos KSH-adatok szerint a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagfizetések a fővárosban voltak a legmagasabbak, meghaladták a havi 328 ezer forintot, a legalacsonyabb bért pedig a Szabolcs-Szatmár-Beregben élők kapták, közel 181 ezer forintot.
MIndehhez azt is kell tudni, hogy a legdrágább és legolcsóbb megyeszékhely árai között majdnem ötszörös a különbség.
Díjazták a Néprajzi Múzeumot és a Nemzeti Atlétikai Központ területén létesített „Robinson” gyalogos hidat, valamint mesterdíjat is nyert a cég a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításáért.
A Szíjj László tulajdonában levő alapítvány által adományozott készülékek szállítás közben is folyamatosan biztosítják a beteg állapotának nyomon követését.