Július 14-étől önkiszolgáló pénztárakkal várják a vásárlókat. Egyelőre bankkártyás fizetésre lesz lehetőség, de a jövő év folyamán további bővítés is szerepel az áruház tervei között. Ezek az új eszközökkel még a nagykosaras vásárlók is kényelmesen, kevés érintéssel, egyszerűen és biztonságosan fizethetnek.
Székely-Vass Lehel, a kecskeméti áruház igazgatója elmondta, hogy a hivatalos megnyitó kedden reggel lesz, aznap azoknak a vásárlóknak ajándékkal kedveskednek, akik kipróbálják az új önkiszolgáló pénztárakat.
Az áruház áprilisban ünnepelte megnyitásának 18. évfordulóját, az erre tervezett aktivitásokat és programokat azonban a rendkívüli helyzet miatt sajnos fel kellett függeszteni. A tervek szerint augusztusban a Hírös7 fesztiválon képviseltetik magukat, szeptembertől pedig az eddigi évekhez hasonlóan saját szervezésű színes, változatos programokkal várják majd a vásárlókat.
Az áruházigazgató elmondta továbbá, hogy: „Köszönettel tartozunk a vásárlóknak, akik a járványhelyzetben is megtisztelték bizalmukkal az áruházunkat és természetesen minden munkatársunknak is, akik fáradhatatlan kitartással dolgoztak nap, mint nap.”
Jövő évre is tartogat még meglepetéseket a kecskeméti áruház, többek között felújítják a friss élelmiszerek területét és korszerűsítik a hűtő berendezéseket. Ennek köszönhetően még nagyobb hangsúlyt fog kapni a helyi termelők kínálatának bemutatása.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.