A gimnázium udvarán épülő sportcsarnok acél pillérei már állnak, a falváz beépítésének és a kiszolgáló épületrész koszorúinak betonacél szerelése folyamatban van.
A terveknek megfelelően halad a Bányai Júlia Gimnázium új sportcsarnokának az építése. A város új sportlétesítménye a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportberuházásának keretében készül el.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportfejlesztési pályázatához szükséges 30 százalék önerőt Kecskemét Önkormányzata biztosította. A beruházás keretében egy 841 négyzetméter alapterületű csarnok épül, 661 nm sportpadló felülettel, 2 öltözővel és 2 szertárral.
Az új sportcsarnokot az ősszel induló tanév során átadják, amely után az iskola diákjai és az akadémia növendékei is használatba vehetik.
Ivkovicné Béres Tímea, a Junior Sport Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a sportfejlesztési pályázatok segítségével olyan beruházások készültek el eddig is, amelyeknek az a jellemzője, hogy nem csak a kosárlabdázók sportolási körülményei javultak, hanem az iskolák diákjai, a város sportszerető lakói is élvezhetik a fejlesztések hatásait.
A Kosárlabda Akadémia sportfejlesztési pályázatainak köszönhetően eddig öt iskola sportcsarnoka újult meg, a régi uszoda átépítésével elkészült a Mercedes-Benz Sport Akadémia, 3 kültéri kosárlabda pálya és futópálya is épült.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.