Több korosztály országos bajokságát is együtt rendezik a hétvégén Kecskeméten, minden idők egyik legnagyobb hazai asztalitenisz eseményén.
Az ob-t a Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér, valamint a Magyar Asztalitenisz Szövetség közös rendezésében bonyolítják le.
A három versenynap alatt - a küzdelem már pénteken elkezdődött - a szombaton és vasárnap versengő felnőttek mellett a 13 és 21 év alatti fiatalok, parasportolók, illetve ranglistaversenyen a veterán asztaliteniszezők is összemérik tudásukat a kecskeméti Mercedes-Benz Sport Akadémián.
A szövetség tájékoztatása alapján a tornán öt kategóriában, azon belül 33 versenyszámban osztanak érmeket, a résztvevők száma pedig több mint 500.
A magyar válogatott tagjai is részt vesznek az ob-n, így többek között a férfiválogatott A kerete (Lakatos Tamás, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Majoros Bence), a tokiói kvótát szerzett Madarász Dóra, Fazekas Mária és Pergel Szandra, de ott lesznek a mezőnyben a decemberi Top 12-győztesek, azaz Fazekas Péter és Nagyváradi Mercédesz is.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.