2020.09.27, Vasárnap
Jól halad a haderőfejlesztési program végrehajtása
MTI/Ujvári Sándor

Jól halad a haderőfejlesztési program végrehajtása

mti

2020.02.28. 19:38

Csütörtökön Kecskeméten tartott kihelyezett ülést az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága.

Hirdetés

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartott ülésen közölte: a honvédelmi és haderőfejlesztési program megvalósításának első állomása a légierő megfelelő képességének megteremtése volt.
A légi járművek nemcsak a harci feladatok ellátására és felderítési feladatokra, hanem kutatási, mentési és katasztrófavédelmi feladatok elvégzésében is az ország rendelkezésére állnak - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a bemutatott légi járművek a Magyar Honvédség katonai rendeltetésű gépei, a felszerelésük és a berendezésük alapján is jól látható, hogy "nem kormánygépek", de a kormánytagok, a kormányfő és mindazok rendelkezésére állnak, "akiknek a szállítását meg kell oldani".

 

A résztvevők az Airbus H225 helikopter kivételével minden olyan repülőeszközt megnézhettek, amellyel a Magyar Honvédség a jövőben is számol. A közepes hatótávolságú, korszerű helikopterből tizenhat vásárlását tervezik, amelyekből az elsők 2023-ban érkeznek Magyarországra.

A több feladat ellátására is alkalmas Airbus H145M könnyű helikopterről a miniszter elmondta: a már beszerzett négy gép Szolnokon van, a következő tizenhat pedig idén és jövőre érkezik Magyarországra.
Kiemelte: az Airbus A-319 nagy előrelépést jelent a korábbi AN-26-os repülőgépekhez viszonyítva, hiszen jóval több, 126 ember szállítására alkalmas. Elődjéhez képest pedig nemcsak gyorsabb, de magasabban képes repülni. Ráadásul néhány óra alatt hordágyakkal és intenzív ellátási egységgel is felszerelhető.

Benkő Tibor arról is beszélt, hogy a Gripenek lízingszerződése 2026-ig érvényes, az azt követő időszakra vonatkozó tervek kidolgozása folyik.
A miniszter hangsúlyozta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program másik eleme a magyar hadiipar fejlesztése.

A bizottsági ülés résztvevői a kiskunfélegyházi üzemben összeszerelt fegyvereket is megnézhették.     

Benkő Tibor örömét fejezte ki, hogy a Magyar Honvédség most már olyan helyzetben van, hogy nem létszámcsökkentésről és megszorításokról kell beszélnie.     

Példaértékű életpályamodellt sikerült kidolgozni a magyar katonáknak - mondta, megemlítve, hogy míg 2010-ben 17 volt az önkéntes katonák száma, mára több mint 9 ezerre emelkedett.

A bejáráson szó esett a kecskeméti repülőtér eddigi fejlesztéseiről is. Aszfalt- és gurulóutak rekonstrukciója mellett a fel- és leszállópályát hét és fél méter széles aszfaltpadkával egészítették ki. A szállítógépek részére állóhelyeket létesítettek és egy új gurulóút is épült. Fejlesztették a navigációs fénytechnikai rendszert, az állóhely és a központi zóna térvilágítását, illetve korszerű meteorológiai radart is telepítettek. A felfestések mára az előírt nemzetközi szabványoknak megfelelőek.

 

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke elmondta: örül a lehetőségnek, hogy a bizottság tagjai a kecskeméti légi bázison megnézhették azokat a katonai felszereléseket, amelyeket a Magyar Honvédség a haderőfejlesztési program keretében, a bizottság felhatalmazásával szerzett be.
Az elnök hangsúlyozta: Magyarország a NATO tagjaként kötelezettségként vállalta azt az ajánlást, hogy honvédelemre, védelmi kiadásokra 2024-re a GDP két százalékát fordítja. Ennek legalább 20 százaléka pedig fejlesztési kiadás lesz.
A költségvetési korrekciók után, 2010-ben ez az arány 0,8 százalék volt, jelenleg pedig 1,42 százalék  - mondta.
Kósa Lajos azt mondta: a Magyar Honvédség a legjobb úton van, hogy komolyan számon vehető, jól kiképzett haderővé váljon, amely képes eleget tenni a legfontosabb célnak, az ország védelmének.

 

Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság MSZP-s tagja az ülésen azt mondta: a repülőgépek beszerzésénél a korábbi honvédelmi miniszter azt állította, hogy semmilyen kormányzati feladatot nem fognak ellátni, kizárólag honvédségi célt szolgálnak majd.
Véleménye szerint Magyarország megengedhetné magának, hogy olyan repülőgépet tartson fent, amely a kormány tagjait szállítja.
A minisztérium azonban ezt a tényt először tagadta, később pedig titkolta - tette hozzá.
Harangozó Tamás közölte: január 6. óta várja, hogy a minisztériumban megnézhesse a "nem kormánygépek" repülési útvonalait tartalmazó írásos beszámolót.
Hozzátette: ha a minisztérium ezt nem biztosítja, megfontolja, hogy hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

KecskemétMH 59. Szentgyörgyi Dezső RepülőbázisKecskemét

Hirdetés

Hirdetés