Közösségteremtő céllal ismertette ma délelőtti sajtótájékoztatóján a KDNP Kecskeméti Szervezete a közeljövő programjait, eseményeit.
2020. március 20-án, pénteken a Kecskeméti Református Kollégium Konviktusában szerveznek jótékonysági estet, melyet Csík János és Zenekara, valamint a Majsai néptáncosok színesítenek.
Háromkúton nincs iskola, a gyermekek több, mint 30 km-t utaznak a következő településre, ahová még az utazás is nehézkes. A kollégiumi elhelyezés a szülőknek igen nagy nehézséget okoz.
A Szervezet az esten befolyt adományokból, a jótékonysági árverés bevételéből támogatják a háromkúti gyermekek kollégiumi ellátását, étkeztetését.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, 2020. február 25-én 17 órakor megemlékezésre várják az érdeklődőket a Városháza előtti emlékműnél. Az eseményt Dr. Mák Kornél, a KDNP Bács-Kiskun Megyei Elnöke nyitja meg, Szabó Sándor tárogatón játszik, valamint Antalfy István: Utak hosszan című kötetéből a Valamikor valahol című versét K. Szabó Benedek adja elő. Emlékező beszédet Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke mond.
Az ünnepség gyertyagyújtással zárul.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.