2024.10.15, Kedd
Hatodik alkalommal vett részt a Bányai Gimi a Kutatók Éjszakáján
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

Hatodik alkalommal vett részt a Bányai Gimi a Kutatók Éjszakáján

Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

2019.10.08. 14:58

A különböző programokat, előadásokat és interaktív foglalkozásokat évről-évre hatalmas érdeklődés övezi, köszönhetően annak, hogy az iskola pedagógusai minden alkalommal meg tudnak újulni, és újabb érdekfeszítő témákkal találják meg az érdeklődőket.

Ebben az évben is több száz regisztrált résztvevője volt a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium programjainak. A természettudományi szekciók idén is látványos és izgalmas kísérletekkel várták az érdeklődőket.

A biológia laborban a látogatók „Darwin szemüvegén” át vizsgálhatták a sejtek közötti kommunikáció lenyűgöző világát. A résztvevők Korsósné Jávorka Zsuzsanna és Borsos Katalin tanárnők illetve Kaptás Flóra diák segítségével a mimóza és a Vénusz légycsapója vizsgálatával ismerkedhettek a növények által alkalmazott jelzőrendszer különleges módszereivel.

Az iskola fizika tanárai, Bakk János, Szittyai István és Varga József hullámok taraján repítették a látogatókat Delejországba, az energia, frekvencia és rezgések világába.

Buborék-ológia – az iskola kémia tanárai, Reiterné Makra Zsuzsanna, Vargáné Hajdú Mária és Labancz István a buborékokkal történő játszás közben megismertette a hallgatóságot azokkal a természeti törvényekkel, melyek révén létrejönnek és működnek ezek a csodálatos jelenségek. Igazolódni látszott a foglalkozások mottója: Addig jár a buborék a kútra, míg szét nem pukkad...

Bogdányné Pigniczki Erzsébet és Badó Zsolt matematika szakos tanárok a matematika egyik legszebb területére, a számelmélet világába röpítette el az érdeklődőket, ahol együtt fedezték fel a síkbeli és térbeli alakzatok számokkal leírható világát   

A gimnázium ezúttal új formátumban nyújtott betekintést a XXI. század egyik legdinamikusabban fejlődő tudományába, a robotikába: LEGO tudományos játszóház várta a kicsiket és felnőtteket egyaránt. A programon résztvevők bányais diákok szakértő irányításával megismerkedhettek vagy önállóan hozhattak létre robotkonstrukcióikat. Kipróbálhatták a technológiában rejlő „varázslatot” azzal, hogy az építés után irányíthatták is modelljeiket. Az egész estés program során az érdeklődők bepillanthattak az intézmény versenyző csapatainak munkáiba, hiszen rövid bemutatók szerepeltek a nemzetközi szinten is sikereket elért diákok előadásában. 2019. júl. 14-22. között Balla Géza, Biró Richárd és Komáromi Zsombor csapata részt vett a Kínában rendezett RoboRAVE International robotika versenyen. A bemutató során a gyerekek elmesélték a felkészülés menetét, a kint töltött idő alatt szerzett tapasztalatokat, élményeket. Nyíri Kata Luca, Mihalik Sára és Labancz Barnabás a dániai Aarhusban 2019. augusztus 1-4. között megrendezett World Robot Olympiad Meghívásos Robotépítő és -programozó Világversenyen bronz érmet szereztek Open Junior kategóriában. Beszámolójukban bemutatták, hogyan képzelik a jövő városának közlekedési modelljét.

Az időjárás ebben az évben is kegyes volt a természettudományok iránt elkötelezett látogatókhoz. Az iskolaudvaron Kiss Róbert, Labancz István, Kiss Róbertné Rivó Erika és Oláh István, a fizika szakos kollégák illetve Bori Kristóf, Józsa Tamara, Kósa Viola és Papp Ildikó Hanna diákok hathatós segítségével hagyományosan „a tűzzel játszottak”, extrém alacsony és extrém magas hőfokon lejátszódó reakciókat mutattak be. Kiengedték a palackból a fizika és a kémia szellemét, de az előadás végén sem zárták vissza!

„A Moa-hegység dzsungelében – Kuba” címmel Szabó Ödön tanár úr általános ismertetőt tartott a trópusi esőerdőkről, illetve saját tapasztalatai alapján mesélt arról, mit jelent egy egyszemélyes, hátizsákos expedíció megtervezése és kivitelezése, és hogy milyen viszontagságokkal lehet találkozni egy őserdei út során.

A természettudományos szekciók mellett idén is nagy sikert aratott Berkecz tanár úr hagyományos Ördöglakatok programja, ahol a legkisebbektől kezdve a legnagyobbakig próbálták megfejteni a néha szó szerint is lebilincselő több mint ötven féle játék megoldását. Az idén már három szabadulószobában keresték a résztvevők éjszakába nyúlóan a „kulcsot” a különböző fejtörők segítségével.

Dr. Ujlaky István Hollandia és a tenger a XVII. században című előadásában arra kereste a választ Virág Zoltán rajztanár-festőművész közreműködésével, hogyan és miért válhatott a frissen létrejött és kicsi Hollandia nagyhatalommá a gazdasági életben, a tengeri kereskedelemben és halászatban, a tengeri hadviselésben, de a művészetekben (főleg a festészetben) is.

Jankay Éva A reklámok meggyőző ereje címmel azt vizsgálta, hogyan hat ránk a reklám, milyen eszközöket vesz igénybe, hogy meggyőzzön bennünket. A program rövid áttekintést nyújtott a reklámok történetéről, hatékonyságának nyelvi és képi eszközeiről, illetve szólt a modern média reklámtevékenységéről is.

Brenyó Péter és Brenyóné Malustyik Zsuzsanna révén az érdeklődők Antoni Gaudi, Friedensreich Hundertwasser, Makovecz Imre, Zaha Hadid és mások épületein keresztül az építész szemszögéből hallhattak a tervezési folyamat nehézségeiről és lehetőségeiről.

Varga Györgyi tanárnő a kriptográfiáról tartott interaktív foglalkozást. A látogatók kipróbálhattak több különböző legendás titkosítást, megismerhették a titkosírás történetét és technikáit a legegyszerűbbektől az igazán elmemozgató kriptográfiai feladványokig.

Az első emeleti folyosón Orosz István kiállítása volt látható. A grafikusművész munkáival a sík, a tér és az idő új és szokatlan megmutatását célozza meg. Grafikái olyan optikai csapdák és vizuális paradoxonok, amelyek létezhetetlen terekbe, kivitelezhetetlen építményekbe csalogatják a szemlélőt. A kiállításhoz kapcsolódóan animációs vetítés is várta a közönséget.

A felfrissülni vágyókat idén is Teaház fogadta. A szaktanárok és előadók, valamint a munkájukat segítő több tucat bányais diák mindent megtett azért, hogy a tudományok ünnepe legyen ez az este!

Az udvari kísérletekről készült videó itt tekinthető meg.

KecskemétKecskeméti Bányai Júlia GimnáziumKutatók Éjszakája