A GAMF Műszaki és Informatikai Kar szombati Aranydiploma Átadó Ünnepi Kari Ülésén az egyetem Automatika Tanszékének 83 1969-ben végzett hajdani hallgatója vehette át Aranydiplomáját.
A diplomákat dr. Fülöp Tamás, az egyetem rektora és dr. Kovács Lóránt, a GAMF Kar dékánja adták át, az átadásnál jelen volt Brindza Attila oktatási igazgató.
Fülöp Tamás köszöntötte az 50 éve végzett volt hallgatókat, aki beszédében hangsúlyozta, hogy az ünnepeltek a kecskeméti felsőoktatás nagyszerű hagyományainak élő tanúságtevői. – Bízom abban, hogy megerősíti és megnyugvással tölti el önöket az a tény, hogy egykori intézményük még ma is fennáll, és nemcsak, hogy működik, de jelentős fejlődés előtt áll. Ez az a kapocs, ami önöket, a fél évszázaddal ezelőtt végzett hallgatókat az idén diplomázott hallgatóinkkal összeköti, és ez az a felelősség, ami a jelenlegi vezetők munkáját áthatja, amikor a jelenkor kihívásaival küzdenek és a jövőt igyekeznek építeni – mondta a rektor, majd Kovács Lóránt osztotta meg ünnepi gondolatait.
A szervezők megemlékeztek az akkor még felsőfokú technikum akkori tanárairól is. Ünnepi beszédet mondott még Jakubekné Dékány Ildikó a GAMF Kar egykori oktatója, az öregdiákok nevében pedig Gombos Péter köszöntötte a jelenlévőket. Kis Lászlóné a GAMF Kar egykori hallgatója saját szerzeményét szavalta el, ezután következett az Aranydiplomák átadása. A napot közös ebéddel és a kar épületének bejárásával zárták.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.