2024.04.20, Szombat
Ezt a műsort láthatjuk ebben az évadban a kecskeméti bábszínházban
Fotó: ciroka.hu

Ezt a műsort láthatjuk ebben az évadban a kecskeméti bábszínházban

mti

2019.09.04. 10:02

Öt új bemutatóval, valamint kínai és erdélyi vendégszerepléssel készülnek; előtérbe kerül a vizualitás és a bábeszközök.

Hirdetés

Az intézmény terveit a teátrum igazgatója a keddi évadnyitó sajtóbeszélgetésen ismertette. Kiszely Ágnes elmondta: a bábszínházi műfaj megújulását, megújítását szorgalmazva több olyan előadást is terveznek az új évadban, amelyben a vizualitásnak és a bábeszközöknek jobban teret adva a szöveg csak a kifejezést segítve lesz jelen.       


Új köntösben a Grimm-mesék

A színház első bemutatója egy koprodukció lesz, melyben a Beck Andrea könyvei alapján készült A titoktündér című mesét Kuthy Ágnes rendezésében a Budaörsi Latinovits Színházzal közösen viszik színre. A darabot október 1-jén mutatják be Budaörsön, a Városi Ifjúsági Klubban.     

Már a napokban elkezdődnek A békakirály című Grimm-mese próbái is, amelyet új köntösben Magdalena Miteva állít színpadra. A bolgár vendégrendező - aki egyben a bábszínpadi változat szerzője és tervezője is - első alkalommal dolgozik együtt a Ciróka társulatával. Az előadás bemutatója október 4-én lesz.


Új bábelőadások és folytatódó kórházi előadások

Az égigérő lift című előadást Somogyi Tamás rendezi majd. A történet országában be van tiltva a mosoly és törvényellenes a nevetés. Egy nap azonban a Mosoly Mentesítő Minisztérium egyik szigorú ügynöke egy különleges felvonó fogságába kerül, ahol nagyon furcsa dolgok történnek vele.     

Az Oz, a nagy varázsló zenés mesejátékban a társulat valamennyi tagja részt vesz majd. A Halasi Dániel rendezésében színpadra állított jól ismert történet meglepő fordulatokat tartogat majd.     

A Ciróka Bábszínház idei évadában is lesz új babaelőadás, Itt vagyok! címmel és folytatódnak a nagysikerű kórházi előadások is.


Újra műsoron a Lúdas Matyi

Az igazgató kiemelte: decemberben újra beköltözik bábszínházukba a Mikulás. A gyermekeknek idén újabb rejtélyt kell megoldaniuk, ezúttal elfelejtett ajándékokat kell eljuttatniuk azokhoz, akiknek levelei nem kerültek a Mikulás kezébe.     

A kecskeméti bábszínház a korábbi előadásaiból újra műsorára tűzi a Lúdas Matyit, amely 2016-ban elnyerte a VIII. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé legjobb gyerekszínházi előadásért járó Üveghegy-díját. Látható lesz továbbá a Gabi és a repülő nagypapa című darab is, amely 2011-ben, a bemutató évében színikritikus jelölést kapott a legjobb gyermekelőadásra.

Műsoron marad még a kissé bogaras barkácsoló mester, Pettson és az örökké nyüzsgő macska, Findusz egymásra találásának története; az Eddmegleves című előadás, amelynek kislány főhőse nagyon szeretne már felnőtt lenni; a japán, korjak, angolai, norvég, skót és magyar népmesékből szőtt Macskablöff című darab; és a Babaróka, amelynek hároméves kis róka főhőse először megy kölyökőrzőbe, ahol nem lehet vele a Mamaróka.     


Kínába egyedül őket hívták meg

Az idei évadban a kecskeméti bábszínházban nem készülnek új osztálytermi előadással, de a korábbiakat, a Hamletet, a Címzett: Anyegint és az Így volt című darabokat igyekeznek minél több helyen bemutatni.

Kiszely Ágnes vendégszerepléseikről elmondta: Magyarországról egyedüliként meghívást kaptak a Csüancsouban zajló Selyemút Fesztiválra. A Hogyan fogjunk csillagot? című előadásukat novemberben mutatják majd be  a kínai közönségnek. Részt vesznek továbbá a sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon is jövő áprilisban. A régió legnagyobb művészeti fesztiváljára pedig a Rigócsőr király című darabjukat viszik el.

KecskemétszínházKecskemétCiróka Bábszínház