Az idén elindított program célja a húszezer lakosnál nagyobb településeken legalább egy kilométer hosszú, 120 centiméter széles futópálya kialakítása.
Tizenkét önkormányzat kap összesen 450 millió forint támogatást futópálya építéséhez - jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten.
Az idei országos futópálya-építési programra eredetileg 350 millió forintot tervezett a kormánybiztosság, de annyi jó pályázat érkezett, hogy 100 millió forinttal felemelték a keretet.
A kormánybiztos a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) javaslatát elfogadva döntött; Baja, Esztergom, Fót, Gödöllő, Hajdúböszörmény, Kecskemét, Pápa, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, illetve két budapesti kerület, Óbuda és Kőbánya nyert el támogatást.
A támogatáshoz az önkormányzatoknak 50 százalék saját forrást kell biztosítaniuk, így összesen több mint 900 millió forintból épülnek az aktív életmódot ösztönző beruházások - ismertette a kormánybiztos.
Révész Máriusz közölte azt is, hogy volt még három olyan pályázat, amely mindenképpen érdemes a támogatásra. A 2020-as központi költségvetés elfogadása után ez a három, a kormánybiztos által meg nem nevezett önkormányzat is megkapja a támogatást a jövő évi keret terhére, ezeket a szerződéseket a jövő év elején kötik majd meg.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.