A magyar futball aranykora című tárlat - amely része lesz a Múzeumok éjszakája programjainak - július 31-ig látogatható a Cifrapalotában, keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között.
Hihetetlen gazdag a magyar labdarúgás múltja, és sok kiemelkedő korszaka és egyénisége volt a magyar focinak - hangsúlyozta Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke A magyar futball aranykora elnevezésű kiállítás megnyitóján a kecskeméti Cifrapalotában.
A tárlókban 72 pótolhatatlan tárgyi emlék látható, közöttük az a bronzplakett is, amelyet 1926-ban, az MLSZ alapításának huszonötödik évfordulójára készítettek - emelte ki köszöntője során Hajagos Csaba történész, a kiállítás kurátora.
Az 1950-60-as évek Cristiano Ronaldói és Lionel Messijei a magyar labdarúgók voltak, és bármerre utazunk a világban, szinte mindenütt lehet találkozni magyar vonatkozású emlékkel a nagy csapatok futballmúzeumaiban - mondta a megnyitón Salacz László országgyűlési képviselő, aki hozzátette: a világon mindenütt elismerik az Aranycsapat teljesítményét.
Berzi Sándor a megnyitón jelenlévő fiatal labdarúgókhoz szólva hangsúlyozta: "ha valaki jó futballista akar lenni, annak ismernie kell a magyar futball történetét is".
A Kecskeméti Katona József Múzeum időszaki kiállításának anyagát a Máday család magángyűjteményéből állították össze. Az MLSZ 118 éves története mellett a legeredményesebb magyar csapat, a Ferencvárosi TC múltjáról is láthatnak relikviákat a látogatók. A kiállításon Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Kubala László egy-egy sporttörténeti tárgya is látható, de méltó emléket állítanak a 1960-as 70-es és 80-as évek futballikonjainak is. Korabeli mezek, futballcipők is láthatók a kecskeméti tárlaton, amelyen a magyar játékvezetés emlékei is kiemelt helyet kaptak.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.