2019.10.21, Hétfő
Közösségi eseménnyé vált a Mercedes-Benz gyár futóversenye

Közösségi eseménnyé vált a Mercedes-Benz gyár futóversenye

Mercedes-Benz Hungary Kft.

2019.05.29. 11:42

A Mercedes-Benz gyár a közösségépítés és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében immár kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományos futóversenyét.

Hirdetés

A Mercedes-Benz Gyár Futóverseny ma már nem csupán a megyeszékhely, hanem a tágabb régió egyik legnépszerűbb sporteseményének számít, amelyre az ország távolabbi pontjairól is sokan érkeznek. Ennek megfelelően ebben az évben rekordgyorsasággal, néhány hét alatt telt be a kétezer fős nevezési létszám.

A Mercedes-Benz gyár minden évben igyekszik a sportnap vendégeinek újat kínálni, ezért rendeztek ebben az évben – a futóverseny történetében első alkalommal – minden távot a gyárkerítésen belül. Mind a gyermekversenyek, mind a felnőtt távok teljes egészében – a rajt-cél területet is beleértve – az autógyár területén át vezettek. A résztvevők keresztülfuthattak a karosszériaüzemen, és az összeszerelő üzem egyik logisztikai csarnokát is érintették.

A sportesemény egyre népszerűbb a felnőttek és a gyerekek körében, számos család vett részt a közös időtöltésen. A versenytávokat idén összesen 2000 futó teljesítette. 2019-ben az 1,3 km-es távon közel 400 gyermek futott, az 5x5 km-es váltófutáson 88 csapat tette próbára erejét. A 10 km-en több mint ezer versenyző futott, a leghosszabb, 25 km-es távot 202 fő vállalta. A felnőttek futóútvonala öt kilométeres körökből állt.

A május 26-i Mercedes-Benz Gyár Futóverseny a 9:00 órával elrajtoló 25 kilométeres és 5x5 kilométeres váltóval vette kezdetét. A bemelegítő torna után 10:15-kor a gyermekek következtek az 1,3 kilométeres futással, végül 11 órától a 10 kilométeres táv indulói futhattak.

A bemelegítéseket a gyár Spartan Training Group csapata tartotta, amely 2016 januárjában alakult és azóta az ország 46 Training Group-ja közül az egyik legnagyobb csapatává fejlődött.

A legjobb helyezéseket elért versenyzőknek Christian Wolff, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár ügyvezető igazgatója gratulált és adta át a díjakat. Úgy vélte, örömre és büszkeségre ad okot, hogy miközben a sportolással a résztvevők az egészséges életmód mellett teszik le a voksukat, a rendezvény fontos közösségi esemény is. Mint mondta: „Versenyünk igazi hagyománnyá nőtte ki magát, amely a gyár vonzáskörzetéből, de Magyarország más részeiből is vonzza a futókat és kísérőiket”.

Mivel a Mercedes-Benz Gyár Futóverseny nem csak az eredményességről, hanem az összetartozásról is szól, a verseny minden indulója elismerő érmet kapott.

Legjobb eredmények:

Gyermektáv (1,3 kilométer)

Lányok:

1. helyezett: Kiss-Pauditz Aliz

2. helyezett: Nagy Zsófia

3. helyezett: Balogh Nóra

Fiúk:

1. helyezett: Bori Noel

2. helyezett: Hajdu Erik

3. helyezett: Óvári Csanád

 

10 kilométeres táv

Nők:

1. helyezett: Bor Katalin Diána

2. helyezett: Mencel Mónika Szabina

3. helyezett: Virág Dóra

Férfiak:

1. helyezett: Nagy Richárd

2. helyezett: Horváth Zsolt

3. helyezett: Licsák Zoltán

 

25 kilométeres táv

Nők:

1. helyezett: Koleszárikné Németh Beáta

2. helyezett: Geráné Tapasztó Ágnes

3. helyezett: Vass Melinda

Férfiak:

1. helyezett: Maglódi Levente

2. helyezett: Lesi Zoltan

3. helyezett: Fodor Gábor

 

5x5 kilométeres váltó csapat

1. helyezett: Spartan Kecskemét (Horváth Gábor, Mészáros Csaba, Bukor Tamás, Sárai-Szabó Tamás, Abonyi Ákos)

2. helyezett: Csongrád VVSE I (Pálinkó Péter, Kovács Máté, Szarvas Dávid, Kupeczki Kornél, Hegedűs Levente)

3. helyezett: Haragos Pistik (ifj. Molitórisz Károly, ifj. Csikós Zoltán, ifj. Tréfás András, Kollár Bálint, Dobecz Richárd)

 

KecskemétMercedes-Benz Gyár FutóversenyKecskemétMercedes-Benz

Hirdetés

Hirdetés