Péntek reggel 8 órától ismét lehet látogatni a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti és kiskunfélegyházi telephelyein fekvőket.
A javuló influenza járványügyi helyzetre való tekintettel, a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti és kiskunfélegyházi telephelyén elrendelt teljes látogatási tilalmat Dr. Svébis Mihály főigazgató saját hatáskörben, 2019. február 22. péntek reggel 8.00 órától feloldotta.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.
Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak a Szabadics Zrt. munkatársai.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.