A szombati, érdi döntőben győzték le 3-1-re a Pénzügyőr SE csapatát. A Kecskemét története negyedik kupagyőzelmét aratta, a Pénzügyőr 2017 után másodszor nyert ezüstérmet.
Az első játszmában a Kecskemét kezdett sokkal nyugodtabban, és előnyét folyamatosan növelve könnyedén került előnybe a rengeteget rontó fővárosi együttessel szemben, amely már tízpontos hátrányban is volt.
A második felvonásban sokáig a Jókay Zoltán irányította Pénzügyőr SE vezetett, de a hajrá előtt az alföldiek fordítottak, és ötven perc után közel kerültek a győzelemhez.
A harmadik játékrészre nagyot javult a története második kupadöntőjét játszó budapesti csapat játéka. Legjobbja, a feladóátló Kovács Zoltán ebben a játszmában kilenc pontot szerzett.
A negyedik etap hozta a legmagasabb színvonalú és legszorosabb játékot: a hajráig egyik csapat sem tudott két pontnál nagyobb előnyt kialakítani, a kecskemétiek 18-19 után azonban sorozatban öt pontot szereztek, ezzel eldöntötték a találkozót.
A KRC ezt megelőzően 1983-ban, 1988-ban és 2014-ben hódította el a trófeát, míg az elődöntőben a címvédő Kazincbarcikát búcsúztató Pénzügyőr az ezüstéremmel beállította története legjobb eredményét.
Korábban, a 3. helyért:
Vegyész RC Kazincbarcika-Fino Kaposvár SE 3-0 (21, 19, 23)
Díjazták a Néprajzi Múzeumot és a Nemzeti Atlétikai Központ területén létesített „Robinson” gyalogos hidat, valamint mesterdíjat is nyert a cég a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításáért.
A Szíjj László tulajdonában levő alapítvány által adományozott készülékek szállítás közben is folyamatosan biztosítják a beteg állapotának nyomon követését.