2024.10.11, Péntek
Felújított házba költözhetnek a kecskeméti cserkészek
karcfm.hu

Felújított házba költözhetnek a kecskeméti cserkészek

mti

2019.01.18. 08:59

Egy erősen romos állapotú cserkészházat hoznak majd rendbe. Szélesebb körben is várják majd az ifjúságot, szeretnék, ha ezek közösségi, civil házként is működnének.

Kormányzati támogatással újít fel a Magyar Cserkészszövetség három ingatlant: Miskolcon, Kecskeméten, illetve Nagykovácsiban - jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kiemelte, a kormánynak fontos a cserkészmozgalom támogatása, ezért is kötöttek 2012-ben stratégiai megállapodást a szervezettel.
A három ingatlan tervezett felújítását 444 millió forinttal támogatják majd, a segítséggel megfelelő háttér és infrastruktúra jöhet létre a mozgalom működéséhez - jelentette be az államtitkár.
A teljes mértékben önkéntességre épülő szervezetben a legfontosabb értékek a természet tisztelete és szeretete, a hazaszeretet, a hit és a közösség.

 

Illés Boglárka, az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy ma már könnyű hozzáférni a virtuális világhoz, a fiatalok folyamatosan online vannak, ugyanakkor felmerül a kérdés, mi lesz a valós közösségekkel, valós élményekkel.
A cserkészeknél azonban a fiatalok erős kapcsolatokat tudnak kialakítani és életre szóló barátságokat köthetnek, ami a szülőföldön való boldogulás egyik alapja, a szülőföldön való boldogulás pedig a gyarapodó nemzet záloga lehet.

Pótor József, a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) vezetője elmondta, a mozgalom a legnagyobb magyar ifjúsági szervezet 12 ezer aktív taggal, világszinten pedig több mint 50 millió tagjuk van a cserkészeknek.
Most három ingatlan felújítását kezdik meg kormányzati támogatással: Miskolcon és Kecskeméten erősen romos állapotú cserkészházakat hoznak rendbe, Nagykovácsiban pedig egy szálláshely újul meg - ismertette. Hozzátette, mindhárom ingatlanba várják majd a cserkészek mellett szélesebb körben is az ifjúságot is, szeretnék, ha ezek közösségi, civil házként is működnének.

KecskemétKecskemétMagyar Cserkészszövetség