A Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítványi Bál az elmúlt években Kecskemét legrangosabb társadalmi eseményévé nőtte ki magát.
Így most szombaton is Kecskemét, valamint környéke társadalmi, gazdasági, politikai életének meghatározó szereplői vettek részt a Four Points by Sheraton Kecskemét hotelben rendezett bálon, ami egyúttal a kecskeméti báli szezon nyitánya is volt.
A bál - amit első alkalommal a tradicionális orvosbál hagyományteremtő utódjaként 2014-ben rendeztek meg - immár hatodik esztendeje "teltházas" esemény. Idén a bált Prof. dr. Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár nyitotta meg.
A bál fővédnöke Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere, védnökei pedig Dr. Svébis Mihály (Bács-Kiskun Megyei Kórház Főigazgatója), Szemereyné Pataki Klaudia (Kecskemét Város Polgármestere), Kovács Ernő (Kormánymegbízott Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal), Rideg László (Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke), dr. Salacz László (Országgyűlési Képviselő) voltak.
A jó hangulatról a műsorvezető, Harsányi Levente, illetve Gönczi Gábor és a Smile zenekar gondoskodott az est folyamán. A műsorban közreműködött a Kecskemét City Balett és a Kecskemét Táncegyüttes.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.
Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak a Szabadics Zrt. munkatársai.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.