Kihirdették az idei Bolyai Matematika Csapatverseny Bács-Kiskun megyei fordulójának eredményeit. A versenyen a megyei általános iskolák 3. és 8. osztályos diákjai indultak. A kecskeméti intézmények idén is remekeltek.
Tapintható volt az izgalom a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola csarnokában. Csütörtökön délután hirdették ki a Bolyai János Matematika Verseny megyei fordulójának eredményét.
A gyerekeket Mák Kornél alpolgármester köszöntötte Kecskemét város nevében, és örömmel adott át számos díjat a fiatal matekzseniknek. Az idei erős mezőnyből a Vásárhelyi Pál Általános Iskola csapatai nem csak létszámukkal tűntek ki - hiszen innen érkezett a legtöbb diák-, de a legeredményesebb felkészítő tanár díját is az iskola matematikatanára, Papp Attila kapta idén.
A legeredményesebb iskola mégsem a Vásárhelyi, hanem a Református Általános Iskola lett az eredmények alapján, így a gyermekek és a felkészítőjük, Vígh Norbertné munkásságát is külön elismerték. A kecskeméti iskolák idén is taroltak minden korosztályban. A novemberi országos döntőre egy kiskunfélegyházi csapat mellett szinte csak kecskeméti diákok kaptak meghívót.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig
A most induló 1,1 milliárdos részprojektben a Volánbusz hálózatán 93, a HÉV-nél 11, a MÁV-START-nál pedig 6 db új jegykiadó automatát helyeznek üzembe.