2024.04.19, Péntek

Hamarosan kevésbé lesz füstös Kecskemét városa

kecskemetilapok.hu

2018.09.22. 09:00

A távhőrendszer bővítése jövőhéten kezdődik és több utcát, útszakaszt is érinteni fog.

Hirdetés

Jövő hét elején megkezdődik a TERMOSTAR Kft. belvárosi távhőrendszerének bővítése Kecskeméten. A fejlesztés eredményeképp kevesebb lesz a füstölő kémény a belvárosban, így kevesebb szennyező anyag kerül a levegőbe a fűtési szezonban – derül ki a kecskemetilapok.hu cikkéből.

A beruházásra az új fogyasztók távhőrendszerre csatlakoztatását és a rendszer korszerűsítését célzó KEHOP 5.3.1. pályázat első ütemének keretében kerül sor közel 300 millió forint értékben, az abban meghatározott ütemezésnek megfelelően – mondta el Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója. – Szakembereink és a kivitelezést végző metALCOM Zrt. munkatársai is arra törekednek, hogy a munkálatok a lehető legkisebb fennakadást okozzák a közlekedésben, illetve az ott élők mindennapjaiban. Azzal a meggyőződéssel kérjük valamennyi érintett türelmét és megértését, hogy városunk egész közösségének érdekeit szolgáló beruházásról van szó, amellyel csökkenhetjük a város levegőjébe jutó szennyező anyagok mennyiségét.

A várhatóan hétfőn kezdődő munkák a következő utcákat és útszakaszokat érintik: Arany János utca, Koháry István körút (Fókusz társasház előtti szakasz), Csányi János krt. (KIK-FOR irodaház és OTP székház előtti szakasz), Hornyik János Körút (Lővei Klára Kollégium előtti szakasz), Fráter György utca (körút felé eső szakasz). Ezeken a területeken részleges forgalomkorlátozásra lehet számítani, a lezárások – a közlekedés zavartalansága érdekében – elsősorban a parkolókat érintik.

Homokbánya sem marad ki a sorból

A KEHOP pályázat keretében néhány hét múlva Homokbányán, valamint a Hollandfaluban is megkezdődnek távhőrendszer bővítését célzó munkák. Ezek azonban semmiféle forgalomkorlátozással sem járnak. Homokbányán - a Zöld Városrész Programhoz kapcsolódva - a TERMOSTAR Kft. átvette a „Mercedes-iskola” kazánházának üzemeltetését, és megkezdi azokat a munkákat, amelyek az ott épülő bölcsőde és nappali ellátó intézmény távhőre csatlakozását teszik lehetővé. A Hollandfaluban pedig a Nyíri út 77.b épület önálló hőközpontjának kialakítása lesz a soron következő feladat.

Kecskeméten évről-évre csatlakoznak új fogyasztók a távhőrendszerre. A szolgáltató által ellátott épületek számának növekedése a jelenlegi ügyfeleknek is előnyös, hiszen a szolgáltatás állandó költségei így több felé oszlanak. Az új fogyasztók rendszerint azért döntenek a távhő mellett, mert költséghatékony és kényelmes fűtési megoldást jelent. A korszerű távhőrendszernek köszönhetően kiváltható a saját hőtermelő berendezések cseréje, üzemeltetése és karbantartása, ami óriási költségektől kímélheti meg a lakóközösségeket, illetve tulajdonosokat.

A munkavégzés által érintett területek

  • Arany János utca (parkolók)
  • Szabadság tér (Békás kút melletti parkolók)
  • Csányi János körút – KIKFOR-irodaház előtti szakasz (részleges forgalomkorlátozás)
  • Koháry körút – OTP előtti szakasz (részleges forgalomkorlátozás)
  • Koháry körút – Fókusz társasház előtti szakasz (parkolók)
  • Hornyik János körút - megyei könyvtár előtti szakasz (részleges forgalomkorlátozás)
  • Fráter György utca (parkolók)
  • Szabadság tér – Kecskeméti Református Iskola előtti szakasz

 

Kecskeméttávhőfűtéstávfűtési rendszerTERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.