2024.04.19, Péntek
Életbe lépett a vörös kód riasztás
bacsmegye.hu

Életbe lépett a vörös kód riasztás

hirado.hu

2018.07.30. 13:52

Egymás után érkeztek a fedél nélküliek Kecskemét egyik hajléktalanszállójára, a melegben már nem bírták az utcákon. A kápolna részébe matracokat fektettek le a krízis miatt. Ezen a helyen tudják elszállásolni azokat a fedél nélküli embereket, akik a meleg elől menekülnek.

Hirdetés

Tikkasztó hőség volt vasárnap szerte az országban, a legtöbb helyen 34 foknál is melegebbet mértek. Sok helyen vizet osztottak, párakapukkal készültek és locsolták az utakat is. Külön figyelnek ilyenkor a hajléktalanokra, hiszen nagy veszélyben vannak ők is a forróság miatt – hangzott el az M1 Híradójában.

A kecskeméti hajléktalanszállón alapvetően 125 főt tudnak befogadni nappali- és szakellátásra, illetve bentlakásra, ezt a számot hússzal tudják most bővíteni. A városban még további két épületben nő meg a befogadóhelyek száma 20-20 fővel.

A szállókban légkondicionált helyiségek és hideg italok várják a rászorulókat, de lehetőség van tusolásra is. A vörös kód idején feltételek nélkül igénybe lehet venni ezt a fajta segítséget. Hétfőn reggel 8 órától hideg vizet fognak osztani a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai.

Ország Ferenc okleveles meteorológus megerősítette a hírt, amely szerint egész jövő héten ki fog tartani ez a hőség, Kecskeméten 33-35 fok lesz – közölte az M1 helyszíni tudósítója.

forrás: hirado.hu

KecskemétKecskemétvörös rókaMagyar Máltai Szeretetszolgálathőség