2019.03.19, Kedd
Közel 2 millió forint gyűlt össze az építendő kecskeméti Görög-katolikus templom javára
Feczák László görög-katolikus lelkész és Mák Kornél megnyitják az estet

Közel 2 millió forint gyűlt össze az építendő kecskeméti Görög-katolikus templom javára

Bácsmegye

2018.05.28. 16:56

A Bács-Kiskun Megyei KDNP szervezésében május 25-én, pénteken este került megrendezésre Református Újkollégium éttermében arra a jótékonysági vacsorára, amit a megyei szervezet Feczák László görög-katolikus lelkésszel közösen szervezett meg. A jótékonysági vacsorán közel nyolcvanan vettek részt.

Hirdetés

Kecskemét belvárosában új Görögkatolikus templom építésére készülnek a felekezet tagjai mellett a történelmi egyházak és lassan elmondható, hogy Kecskemét színe java, hiszen egy új templom mégiscsak a jövőbe vetett hitnek a kézenfekvő jelképe is egyben.

Az est „motorja” ez esetben is Mák Kornél a KDNP városi és megyei szervezeteinek az elnöke, Kecskemét MJV alpolgármestere volt. Viszont a kezdeményezés befogadását mutatja, hogy a vacsorán részt vett Kuti József a kecskeméti református egyházkerület elnök lelkésze, Finta József a kecskeméti Nagytemplom plébánosa, Szabó István piarista atya, Dr. Grósz Andor az izraelita egyház dél-alföldi régió elnöke, illetve nem utolsósorban Kocsis Fülöp Görögkatolikus érsek metropolita mellet számos Bács-Kiskun megyei közéleti személyiség.

Az est során közel 2 millió forint támogatás gyűlt össze, amiből a református egyház maga 500 ezer forintot, az evangélikus egyház pedig (távollétében is) 100 ezer forintot ajánlott fel.

Az új templom immár a kilencedik lesz a kecskeméti belvárosban, aminek az engedélyes tervének a készítése körül jelenleg is számos neves építész szorgoskodik. Az viszont, hogy az első ilyen eseményen ennyi felajánlás érkezett és ilyen sok prominens részt vett azt mutatja, hogy a Görögkatolikusoknak nem kell túl sokat várniuk az új templom megépülésére.

KecskemétKdnpMák KornélBács-Kiskun Megyei KDNP

Hirdetés

Hirdetés