Az elmúlt évek hagyományát követve az idei évadban is két produkcióra hívták meg a környékbeli településeken nehéz körülmények között élő gyerekeket, akik a Hessmese után A hókirálynőt nézhették meg a teátrumban.
A sok pozitív visszhangot kiváltott sorozat 2014-ben indult útjára. A hókirálynő immár a 8. előadás, amelyre olyan gyerekeket invitált Cseke Péter direktor, akik számára a színházjegy megvásárlása túlzott anyagi terhet jelentene.
Ezúttal 12 településről (Ágasegyháza, Fülöpháza, Helvécia, Jakabszállás, Kerekegyháza, Ladánybene, Lajosmizse, Orgovány, Tiszaug, Fülöpjakab, Kiskunfélegyháza, Bugac valamint a kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete) érkeztek iskolások és óvodások, hogy láthassák Andersen meséjének színpadi változatát. A produkcióban színpadra lépett Illés Alexa, Koltai-Nagy Balázs, Körtvélyessy Zsolt, Jurák Bettina, Szóka Roland és a Kecskemét City Balett teljes társulata.
A hókirálynő előadása után meglepetés várta a gyerekeket: a produkció szereplői édességgel kínálták őket, mégpedig a Bács-Kiskun Megyei és Járási Földhivatal munkatársainak jóvoltából.
Díjazták a Néprajzi Múzeumot és a Nemzeti Atlétikai Központ területén létesített „Robinson” gyalogos hidat, valamint mesterdíjat is nyert a cég a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításáért.
A Szíjj László tulajdonában levő alapítvány által adományozott készülékek szállítás közben is folyamatosan biztosítják a beteg állapotának nyomon követését.
A Corona Brasov 3-2-re legyőzte a sereghajtó Dunaújvárosi Acélbikák csapatát a jégkorong Erste Liga csütörtöki mérkőzésén.