2024.03.28, Csütörtök

Kecskemét áprilisi közgyűlésének döntései

kecskemet.hu

2018.04.29. 07:56

A jelentősebb beruházások között van a közbringa-rendszer kiépítése, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokának 124 millió forintos felújítása, a Pozsonyi utca aszfaltozása, a Tóth László sétány járdájának felújítása és az Újvidék téri közpark fejlesztés.

Hirdetés

41,8 milliárd forint bevétellel, 39,8 milliárdos kiadással fogadta el a közgyűlés a város 2017-es zárszámadását. A stabil, átgondolt, hitelmentes gazdálkodást segítették az egyre növekvő adóbevételek. Utóbbi közel 10,469 milliárd forint, ami mintegy 350 millió forinttal haladja meg a 2016-os adóbevételek összegét.

Az önkormányzat az év közben szabadon álló pénzeszközöket kincstárjegybe, államkötvénybe fektette, ezek mintegy 150 milliót kamatoztak a városnak.

A növekvő adóbevételeknek köszönhetően több forrás jutott beruházásokra is. Az önerős közműberuházásokhoz például az önkormányzat 734 millió forint támogatást nyújtott a lakosság részére. Városüzemeltetésre közel 2,3 milliárd forint fordítódott

Sorra valósultak meg az uniós fejlesztések is, egyebek között befejeződött 3 óvoda infrastrukturális korszerűsítése és 3 iskola energetikai fejlesztése.

A közgyűlés kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a megyei kórház környékét. A döntést az indokolja, hogy az intézmény folytatja a jelentős fejlesztéseket. Ezek között szerepel olyan parkolási megoldás, amely az egyre nagyobb látogatóforgalom parkoló-szükségletét biztosítja. Ugyanakkor a környéken élők helyzetére is tekintettel kell lenni, ezért a kapcsolódó közterületek és zöldfelületek rendezése is szükségessé válik.

Több pályázattal kapcsolatosan hozott döntéseket a grémium. Ezek egyike a Károly Róbert körút II. ütemének megvalósítása, amelyben 1350 méter hosszan épül meg az út, a déli oldalán 2,5 méter széles kerékpárúttal, és párhuzamosan, szakaszosan szervizúttal. A fejlesztés keretében gyalogos átkelőhelyekkel ellátott 4 darab csomópont is lesz, és kiépül a közvilágítás. A beruházás mintegy 1,7 milliárd forintba kerül.

------

A március 15-e alkalmából állami kitüntetetteket köszöntött Kecskemét közgyűlése:

Áder János köztársasági elnök a MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adományozta DR. GÖBÖLÖS ANTALNAK, az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatósága nyugalmazott igazgatójának

Ugyancsak a MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést vehette át DR. SULYOK MIKLÓS ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara elnöke.

A köztársasági elnök a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adományozta BORBÉLY LAJOS, a Bács-Tér Építésziroda Bt. ügyvezetője, vezető építész tervezője, a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara volt elnöke részére.

Ugyancsak a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozata kitüntetésben részesült PINTÉR LAJOS József Attila-díjas költő, a Forrás irodalmi folyóirat szerkesztője.

A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést vehette át BEKE JÓZSEF, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium nyugalmazott tanára és igazgatóhelyettese.

A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetésben részesült JABLONKAY MÁRIA színművész, a Kecskeméti Katona József Színház társulatának örökös tagja.

A köztársasági elnök MÉSZÁROS LÁSZLÓ, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkár-alelnöke, a Patrióta Európa Mozgalom alapítója és főszervezője részére a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést adományozta.

A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetésben részesült GYENES ISTVÁN, a kecskeméti Gyenes Kertészet tulajdonosa, kertész technikus.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere MAGYARORSZÁG BABÉRKOSZORÚJA díjat adományozott DOBOZI ESZTER József Attila-díjas író, költő, szerkesztő részére.

Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült CSEKE MÁRIA, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Nappali Kórházának gyógyfoglalkoztatója.

Ugyancsak az emberi erőforrások miniszterének elismerő oklevelét vehette át DR. DUBRAVCSIK ZSOLT, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gasztroenterológiai Osztályának főorvosa.

Nemzeti ünnepünk alkalmából Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter a Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díj címhasználat meghosszabbításáról szóló oklevelet adományozott az Univer Product Zrt. részére.

Az oklevelet Avramucz Attila vállalati kapcsolatok igazgató vette át.

A Földművelésügyi Minisztérium ünnepségén az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatában részesült Rákosi József, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott műszaki osztályvezetője.

A földművelésügyi miniszter Elismerő Oklevelét vehette át Cseh Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Agrárügyi Főosztályának vezetője.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet Kovács Lajos Tibornak, az Autó Univerzál Kft. ügyvezető igazgatójának.

Ugyancsak a nemzeti fejlesztési miniszter elismerő oklevelét vehette át Nagypál Angéla, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának megyei adminisztrációs osztályvezetője.

Simicskó István honvédelmi a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL EZÜST fokozatát adományozta Szloszjár Tamás őrnagynak, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisának állományából.

A miniszter a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL BRONZ fokozatát adományozta Szabó Tamás őrnagynak ugyancsak a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisának állományából.

A Víz Világnapja alkalmából Víz Világnapi Emlékérmet vehetett át Samu Anna, a BÁCSVÍZ Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási osztályvezetője.

-------

A közgyűlés a 38-48. sorszámú napirendek tárgyalása során kitüntetések adományozásáról döntött, a következők szerint:

„Kecskemét Városért Oktatási Díj”-at adományoz:

-Mészáros Katalin, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolájának intézményvezetője,

-Dr. Szabó Ildikó, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatója részére.

„Kecskemét Városért Egészségügyi Díj”-at adományoz:

-Dr. Bogárdi Mária felnőtt háziorvos,

-Dr. Hódi Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Rendelőintézet és Onkoradiológiai Központ főorvosa részére.

„Kecskemét Ifjúságáért Díj”-at adományoz:

-Kósa András Csaba, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft szakmai munkatársa részére.

"Ifjúság a Közösségért Díj"-at adományoz:

Kuna Lajos, az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós tanára részére.

„Kecskemét Közművelődéséért Díj”-at adományoz:

-Somogyvári Ágnes, a Kecskeméti Katona József Múzeum Gyűjteményi Osztály osztályvezetője, régész, főmúzeulógus részére.

„Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj”-at adományoz:

-Dr. Török Erika oktatási dékán helyettes, főiskolai tanár részére.

„Kecskemét Sportjáért Díj”-at adományoz:

-Adamik Zoltán testnevelő tanár, a KARC-KESI atlétikai szakosztályának vezetőedzője részére.

"Az Év Kecskeméti Rendőre" elismerő címet adományoz:

-Kerti István rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos, a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezetője részére.

"Az Év Kecskeméti Tűzoltója" elismerő címet adományoz:

-Csikós Zoltán Péter tűzoltó zászlós részére.

„Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti Dolgozója” elismerő címet adományoz:

-Varga András Zoltán büntetés-végrehajtási százados részére.

"Az Év Kecskeméti Köztisztviselője" elismerő címet adományoz:

-Dr. Orbán Csaba, a Városüzemeltetési Osztály vezetője részére.

 

KecskemétKecskemétKecskemét közgyűlés