2024.03.28, Csütörtök
A 200 000. ügyfelet köszöntötték a Kecskeméti Kormányablakban

A 200 000. ügyfelet köszöntötték a Kecskeméti Kormányablakban

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

2018.02.09. 19:25

A szerencsés ügyfél a kecskeméti Tóth-Kása Sarolta szerdán délelőtt érkezett a Kormányablakba, ahol az ott dolgozók már az örömhírrel fogadták.

Hirdetés

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Rákóczi úti Kormányablakában a 200 000. ügyfelet köszöntötték 2018. február 07. napján.
 

A 200 000. ügyfélnek Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője, Labancz Attila, valamint a Kormányablak Főosztály vezetője, Dr. Tyavoda Andrea és főosztályvezető-helyettese, Dr. Weningerné Makkos Gabriella közösen gratuláltak. Megköszönve egyúttal az ügyfél, és közvetve az állampolgárok kormányablakokba vetett bizalmát, majd ezen alkalom emlékére oklevelet adtak át, valamint virágcsokorral ajándékozták meg.

 

 

Tóth-Kása Sarolta 1990 óta egyéni vállalkozó. Rendszeresen jön ügyeit intézni a Kormányablakba. Jelenleg egyéni vállalkozói tevékenysége kapcsán hatósági ellenőrzésen vett részt. Meglepetéssel fogadta a hírt, hogy ő lett a Kormányablak 200 000. ügyfele, megtisztelőnek tartja a köszöntést. Mindig jól érezte magát, amikor a kecskeméti Kormányablakba jött ügyeit intézni. Véleménye szerint jól dolgoznak, örömmel, mosolyogva fogadják az ügyintézők.

 

A Rákóczi úti Kormányablak 2015. október 22-én nyitotta meg kapuit az ügyfelek előtt. Havonta átlagosan kilencezren keresik fel. A folyamatos ügykörbővítésnek köszönhetően jelenleg közel 1600 ügykörben jár el. Az ügyfélforgalmi statisztikák szerint a legtöbben a következő ügyekben keresik fel a hivatalt: személyi- és lakcímnyilvántartással kapcsolatos, közlekedési igazgatási, valamint szociális ügyekben történő ügyintézés.

Bács-Kiskun Megyei KormányhivatalKecskemétKecskemétKecskeméti Kormányablak