A Mercedes-Benz Kft. jóvoltából az A épület melletti betegkertben kapott helyet a csúszdás - hintás játszótér.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. jóvoltából a mai nap került átadásra a Bács-Kiskun Megyei Kórház újonnan kialakított Játszótere, az adomány értéke 6.500 Euro.
A cég alapértékei közé tartozik a felelős társadalmi szerepvállalás és a közcélú tevékenységek iránti elkötelezettség, ezért az adomány is ezen CSR tevékenység keretében valósult meg.
A cég munkatársai a Betegkert körüli, őszi kertrendező munkálatokban is részt vettek.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.
A három épületben húsz lakást alapítanak ki; a földszinten pedig a közösségi terek, illetve az igényeknek megfelelő szolgáltatóegységek működnek majd.