2024.03.29, Péntek

Katonasírokat ápolt a vakáció alatt egy kecskeméti diák

honvedelem.hu

2017.09.01. 08:35

A kecskeméti református temető hősi sírjait gondozta augusztus két hetében Szentpéteri Brigitta.

Hirdetés

A Magyarország legrégebbi, jelenleg is működő temetőjében nyugvó hősök hantjait borító cserjéket megmetszette és rendbe tette a sírok környezetét.

A Kecskeméti Szakképzési Centrum Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola diákja az érettségi feltételeként előírt ötvenórás közösségi szolgálatot kívánja a hősi sírok ápolásával teljesíteni. „Az itt nyugvó katonák életüket áldozták a hazáért. Értünk, hogy békében élhessünk. Gyerekeik, unokáik, szeretteik sokuk nyughelyét nem is ismerik. Tartozunk a hősöknek annyival, hogy ápoljuk az emléküket, legalább mi gondozzuk a sírjaikat” – indokolta vállalását Brigitta.

Bács-Kiskun megyében három város négy középiskolája vesz részt a hadisírgondozási programban. A kecskeméti Széchenyi István szakközépiskola és a Kodály Zoltán gimnázium, a kunszentmiklósi Virágh Gedeon szakközépiskola, valamint a bajai Jelky András szakgimnázium tanulói közül vállalták többen, hogy a közösségi szolgálatot a két világháborúban elesett katonák emlékeit ápolva teljesítik. A megyében a programot Gáldonyi Sándor százados, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodájának munkatársa koordinálja.

 

Forrás: honvedelem.hu / Galambos Sándor

Kecskemétdiákok2017 nyárközösségi szolgálathadisírgondozás