2024.03.28, Csütörtök

„Muzsikál az erdő” a Hírös Városban

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

2017.05.14. 08:38

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban Kecskemét közelében három helyszínen: a Kecskeméti Arborétumban, a Vackor Vár Erdei Iskola területén a Nyíri-erdőben és Lakitelek – Tőserdőn várja az érdeklődőket 2017. május 26 - 28. között. Igazi családi kikapcsolódást ígérnek a 14. évadára készülő rendezvénysorozat idei első eseményei.

Hirdetés

Idén az ország három térségében jelentkezik a Muzsikál az erdő programsorozat, melynek célja az erdő és a zeneművészet erejével a környezettudatos életvitel irányába mozdítani a programok résztvevőit. Májusban Kecskemét környékén három helyszínen szervezik meg az eseményt, amely júliusban a Mátrai Művészeti Napokkal folytatódik, majd ősszel Gyula térségében zárul, sőt, még a határon túlra, Nagyváradra is eljut.

A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas ingyenes rendezvény egy családi program, ahol a természet és a zene szeretete szorosan összefonódik.

„Klasszikus zenei és népzenei erdei koncertekre készülhetünk, ahol országos és világhírű előadóművészek, valamint a helybeli művészek kiválóságai nyújtanak különleges, erdei koncertélményt” – ismertette Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány vezetője.

„Nem marad el az erdei sport, a színvonalas gyermekprogramok, a helyi termelők bemutatkozása. Szakvezetéses erdei sétákon és ismeretterjesztő előadásokon bővíthetjük tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében” – sorolta a főszervező.

 A természethez kötődő képzőművészeti, fotó és gyermekrajz kiállítások is a rendezvény állandó tagjaivá váltak. Az erdő, a zene és a művészetek ilyen közös megjelenése országos és európai szinten is egyedülálló.

Lesz miből válogatni

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvénysorozata Kecskeméten május 26-án, péntek délután indul az Arborétumban. A szakvezetéses séta során megismerkedhetnek a résztvevők a Kecskeméti Arborétum élővilágával, valamint Orosz Zoltán harmonikaművész feledhetetlen perceket szerez, virtuóz játékával időnként elandalítja, majd feltüzeli a közönséget.

Május 27-én, szombaton a hetényegyházi Nyíri-erdőben - a Szent Hubertus Parkerdőben és a Vackor Vár Erdei Iskola területén - folytatódik a program. A gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozások, bábszínház, a Csörömpölők Együttes és az M. Bodon Pál Állami Zeneiskola „Mesezenék” című műsora várja. A Millenniumi Hársfakör lombkoronája alatt szólal meg az Artisjus Díjas Corpus Harsona Quartett magával ragadó hangulatú koncertje. A 10 éves Cimbaliband fellépése a „Muzsikál az erdő” elmaradhatatlan pillanatai közé tartozik, hiszen a Corpus Harsona Quartett tagjaihoz hasonlóan, emblematikus alakjai, évek óta visszatérő fellépői a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatnak.

Május 28-án, vasárnap különösen színes és gazdag gyermeknapi programokkal készülnek a szervezők Lakitelek – Tőserdőn, a szabad strandon. Kézműves foglalkozások, bábelőadás, sárkányeregetés, íjászat, lovagoltatás, táncoktatás, hangszerbemutató, gyermekkoncertek, „környezettudatos divatbemutató” szórakoztatják majd a gyerekeket és felnőtteket.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai szakvezetéses erdei sétával és kenutúrával várják az érdeklődőket, a sportolni vágyók pedig szervezett kerékpártúrával érkezhetnek a helyszínre.

Olyan neves fellépők nyújtanak majd egyedülálló zenei csemegét, mint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Kecskemét Táncegyüttes.

 

A rendezvényen ünnepélyes keretek között felavatják Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja által készített Összetartás emlékplakettet, mely a rendezvény egyik fontos üzenetét jelképezi. A „Muzsikál az erdő” rendezvény - ugyanúgy, ahogy a fenntartható jövőnk megteremtése, csodálatos természeti környezetünk megőrzése a Kárpát-medencében - csak példás összefogás, együttgondolkodás eredményeként jöhet létre.

 

 

KecskemétKecskemétKiskunsági Nemzeti Park IgazgatóságMuzsikál az erdőKecskeméti ArborétumVackor Vár Erdei IskolaLakitelek–Tőserdő