1990-ben megálmodta és létrehozta az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozót, nevéhez fűződik a Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar létrehozása és több nemzetközi nagyrendezvény. A kétévente megrendezésre kerülő gyermektalálkozó később gyermek- és ifjúsági találkozóvá nőtte ki magát, rendkívüli hírnevet szerezve Kecskemét városának, és ezzel egész Magyarországnak. A találkozók révén olyan típusú közművelődési, kulturális szerveződési formát honosított meg a közgondolkodásban, amely európai mércével mérve is egyedülálló.
Farkas Gábor 1943-ban született Kecskeméten. A Katona József Gimnázium elvégzése után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát. Népművelőként kezdett dolgozni, 1968-ban már nevéhez fűződött a megye első nemzetközi fesztiválja, a Duna menti Folklórfesztivál megszervezése.
A találkozók alkalmával mintegy húsz országból, egyszerre akár ezer gyermeket láthatott vendégül Kecskemét. Színes népviseletük, hagyományaik, vidám zsibongásuk megtöltötte a várost, életre szóló barátságok szövődtek. Az egyesület tevékenységében rendkívüli szerepet kapott a határon túl élő magyarokkal való kapcsolat.
Farkas Gábor munkásságának, elhivatottságának, kitűnő szervezői képességének köszönhetően a Csiperó gyermektalálkozó fogalommá vált, az ifjúság, a barátság és a tolerancia jelképe lett.
A magyarországi civil társadalom országosan elismert alakja volt. 1994-ben létrehozta az országosan modell értékűnek számító Civil Szervezetek Házát. 1998-2002 között a Miniszterelnöki Hivatal Civilkapcsolatok Főosztályának szakértőjeként tevékenykedett.
1995-ben Kecskemét Közművelődéséért Díjat, 1996-ban Bács-Kiskun Megye Ifjúságáért Díjat kapott. 2002-ben átvehette a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. 2007-től Kecskemét Város Díszpolgára volt. 2013-ban megkapta az Európai Parlament „Euópai Polgár Díj”-at.
Az általa vezetett egyesület is számos elismerést kapott. 1993-ban Szacsvay Imre díjat, 1997-ben az Év non-profit szervezete, 2006-ban Brüsszelben – egyedüli magyar civil szervezetként – az Európai Civil Díjat. 2013-ben Berlinben „Az élhető városért” Alapítvány legszebb városi fesztivál díjat, 2014-ben pedig Ex Libris Díjat.
Farkas Gábor 74 éves korában hunyt el.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Farkas Gábor díszpolgárt saját halottjának tekinti.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.