2024.10.11, Péntek

Versek sokaságától zengett Kecskemét a költészet napján

M1

2017.04.12. 10:48

Kedden ünnepeltük a költészet napját, mely alkalomból közös szavalásra gyűltek össze a verskedvelő gyerekek és felnőttek Kecskemét főterén.

Április 11-én több mint 200-an gyűltek össze Kecskemét főterén, hogy versmondással ünnepeljék meg a költészet napját. Délután két Arany János verset mondtak el. A vígasztaló első versszakát és a Toldi előhangját.

„Először öt évvel ezelőtt szerveztünk nagy versmondást. Szerettük volna az ifjúsági otthon falai közül kivinni a verseket a főtérre, hogy mind többen részt vehessenek bennük. Ebből jött aztán az ötlet a közös versmondásra” – mondta Csizmadia Ilona, a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon programvezetője az M1-nek.

A programvezető az M1-nek arra a kérdésére, hogy mennyire része a fiatalok életének a vers, elmondta: „Bizonyára nagyon sokak életének része a versek, hiszen a költők rengeteg olyan kimondatlan érzést tudnak megfogalmazni, amelyek bennünk kavarognak. Ezáltal amikor rátalálunk egy versre, jöhet egy olyan élmény, mely arra készteti akár a gyerekeket is, hogy még több verset olvassanak”.

 

A Hírös Agóra Ifjúsági Otthon idén 21. alkalommal a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhellyel közösen szervezi meg a Versmondók Találkozóját, melyre ezúttal 549 diák jelentkezett, akik 22 fordulón keresztül fognak verseket mondani az elkövetkezendő 6 hétben.

 

Forrás: M1 Híradó

Kecskemétköltészet napjaversmondás2017Hírös Agóra Ifjúsági Otthon