2019.09.19, Csütörtök
Még a határról is érkeznek rendőrök a kecskeméti teátrum sikerdarabjára
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Még a határról is érkeznek rendőrök a kecskeméti teátrum sikerdarabjára

kecskemetikatona.hu

2017.04.26. 14:26

Különleges ajándékot kapott a közelmúltban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományának 200 dolgozója. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőrök 2-2 belépőjegyet kaptak a Család ellen nincs orvosság című vígjátékra a rendőrnap alkalmából. A meghívottak között lesz, aki egyenesen a határról érkezik a színházba.

Hirdetés

Nem mindennapi közönség foglalja el a kecskeméti Katona József Színház széksorait és páholyait április 27-én. A Család ellen nincs orvosság előadását ezen a napon olyan rendőrök és hozzátartozóik tekintik meg, akik kiemelkedő munkát végeznek a határellenőrzésben, illetve Bács-Kiskun megye közrendjének, közbiztonságának, bűnügyi biztonságának fenntartásában.
 

„Dávid Károly dandártábornok úr, megyei rendőrfőkapitány döntése nyomán 400 színházi belépőjegyet vehetnek át a megyei főkapitányság állománynak dolgozói” – mondta el Jászai Zoltán rendőr ezredes, a megyei főkapitányság hivatalvezetője. –  „A kecskeméti színház és a főkapitányság között hagyományosan jó a kapcsolat. A Tetthely című produkció évek óta nagy sikerrel fut, s biztos vagyok benne, hogy a Család ellen nincs orvosság vígjáték is osztatlan sikert arat állományunk körében.
 

Cseke Péter direktor, a darab főszereplője és társrendezője szerint is különlegesnek ígérkezik az április végi előadás.

 

Forrás: kecskemetikatona.hu

KecskemétKecskeméti Katona József SzínházBács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságajándékrendőrnap

Hirdetés

Hirdetés