2024.03.29, Péntek
Ma sikerülni fog! – Álláskeresőktől hemzsegett a kecskeméti állásbörze
Fotók: Bacsmegye.hu

Ma sikerülni fog! – Álláskeresőktől hemzsegett a kecskeméti állásbörze

2017.04.21. 11:28

2017. április 21-én, pénteken 9 és 12 óra között a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Foglalkoztatási főosztálya állásbörzét rendezett Kecskeméten.

Hirdetés

Az állásbörzét Kurdi Viktor, a Bácsvíz Zrt elnök-vezérigazgató BKM Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke nyitotta meg, illetve köszöntőt mondott Labancz Attila, Kecskeméti Járási Hivatal hivatalvezetője is.

Kurdi Viktor, az állásbörze megnyitóján elmondta, hogy egy évvel ezelőtt már Gaál József a Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is úgy fogalmazott: Az álláskeresők paradicsoma lesz Kecskemét és vonzáskörzete. Hozzátette: „Az elnök úr kijelentése valóban beigazolódni látszik, hiszen az egy–két évvel ezelőtti munkapiaci trendek betöltik ezeket várakozásokat és látszik az is, ahogy növekszik a munkaerő iránti igény. A rendelkezésre álló statisztikai adatok jól mutatják, hogy megyei szinten több mint 4 ezerrel kevesebben vannak az álláskeresők, mint egy évvel korábban. A betöltetlen álláshelyek száma és az ehhez kapcsolódó munkaerőigény adataiban a vállalkozások részéről a dinamikus növekedés tapasztalható.”

Végül kiemelte: „az ehhez hasonló állásbörzék megrendezésének célja, hogy könnyebben egymásra találjanak a munkáltatók és munkavállalók.”

Labancz Attila, Kecskeméti Járási Hivatal hivatalvezetője köszöntőjében elmondta: „Nagy hagyományokra visszatekintő rendezvénynek lehetünk ma részesei. A mai nap sikere abból is adódik, hogy 19 munkaadót köszönthetünk ma, illetve három új résztvevő céget is. Ezen az állásbörzén 94 munkakör található, a megjelent munkaadók pedig 650 állásra tesznek javaslatot. Mindez kellő alap ahhoz, hogy egy sikeres állásbörzének nézzünk elébe.”

Az állásbörzén 10:00 órától „Mit kell tennie a munkáltatónak és mi jár a munkavállalónak?” - munkavédelmi szempontból címmel előadást tartott a munkavédelmi hatóság szakügyintézője. Az előadás többnyire a munkáltatóknak szolgált újabb információkkal.

Galéria

Bács-Kiskun Megyei KormányhivatalKecskemétállásbörzeFoglalkoztatási Osztály