Egy szurikáta kölyök a Kecskeméti Vadaskert legújabb és egyben legfiatalabb lakója aki egy megfelelő társsal tavasszal már egy új kolónia alapítója lehet.
A kis szurikáta alig egy hónaposan, még novemberben érkezett Budapestről.
Valószínűleg az anyja nem tudta gondozni, ezért nagyon legyengült, így találtak rá az állatkert dolgozói a kifutóban. A gyógykezelésnek köszönhetően ugyan felerősödött, de mivel a kolóniája már nem fogadta volna vissza, a Fővárosi Állat- és Növénykert vezetése felajánlotta a kis kölyköt a kecskeméti intézménynek. A szurikáta Kecskemétre kerülését követően is különleges gondoskodást igényelt és volt némi kockázata is a befogadásának, ezért mostanáig titokban tartották érkezését.
A kölyök jelenleg az igazgatói irodában éli mindennapjait. Az eredetileg neki kialakított, infralámpával állandó hőmérsékleten tartott helyiséget ugyanis a maláj harci tyúknak és a legnagyobb hidegegben kikelt kilenc csibéjének kellett átengednie. A szurikáta sem vészelné át a hetek óta tartó hideget, Tokovics Tamás igazgató szobájában azonban szintén folyamatos meleget tudnak neki biztosítani és ott szabadon jöhet-mehet kedvére. Kapott homokot, hogy kaparászhasson és búvóhelyet is kialakítottak neki.
Sokat játszik, plüssállatai között szívesen alszik és szépen fejlődik. Így persze valamennyire az embereket is megszokja, bár azt nem szeretnék, ha teljesen megszelídülne, viszont a vadaskert egyik közkedvelt programja, a látványetetés során nem baj, ha némileg elfogadott számára az ember jelenléte.
A természetben mindenevő kis ragadozó étrendje nagyon vegyes: a zöldségeket és gyümölcsöket nyersen és párolva egyaránt kedveli, de nagy kedvence a főtt csirkehús és a csontos nyak is.
Zomboryné Polyák Irén, a Kecskeméti Vadaskert igazgatóhelyettese a szurikáták hangjelzéseiről kiemelte, hogy azoknak pontos jelentésük van. Csak a veszélyre hat különféle jelzést használnak. Ennek megfelelően hanggal jelzi a kis kölyök azt is, ha játszik, ha éhes vagy csak éppen egy kis gondoskodásra vágyik. Ilyenkor az igazgató felveszi és egy kis simogatással megnyugtatja.
Jelenleg két idősebb hím szurikáta lakója van a Kecskeméti Vadaskertnek. Amennyiben sikerülne tavasszal a kis nősténynek valamelyik állatkertben megfelelő párt és társakat is találni, egy új kolónia alapítói lehetnének.
Magyarországon a szurikáta az állatkertekben a legkedveltebb mongúzfaj.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.