2024.04.19, Péntek

2017. február 26-án, vasárnap ötödik alkalommal került megrendezésre a Vendéglátós Bál Kecskeméten a Három Gúnár Rendezvényház Báltermében. Az évek óta komoly presztízzsel bíró Vendéglátós Bált a Hotel Három Gúnár és a Jégszilánk Kft. idén harmadszor közösen rendezte meg.

Hirdetés

Mivel a vendéglátósok általában az összes ünnepnapon dolgoznak, így a szervezők most alkalmat teremtettek ahhoz, hogy a vendéglátós kollégák is jól érezzék magukat egy estére, valamint lehetőségük legyen a vendéglátós vendégeknek a szakmai kapcsolatépítésre, kapcsolattartásra. Ebből az alkalomból jött létre a Vendéglátós Bál.

Különleges nap volt a tegnapi, hiszen az idei bálon több rekord is megdőlt. Az egyik ilyen rekord a résztvevők számában rejlik, hiszen közel 50 vendéglátó egység képviseltette magát, mely a korábbi évekhez képest idén volt a legmagasabb.

A Három Gúnár Rendezvényház Bálterme zsúfolásig megtelt a vendéglátósokkal, akik fergeteges hangulatot teremtettek. A talpalávalót a RöMy Duó Party Band szolgáltatta. Táncból nem volt hiány!

A Három Gúnár mesterszakácsai ezen a bálon is rendesen kitettek magukért, hiszen nem akármilyen menüvel rukkoltak elő a vendéglátósok számára.

Íme, az ínycsiklandozó menü:

Előételek:

  • Spenótos-sárgarépás sertéstekercs
  • Konyakos pulykagalantin pisztáciával
  • Savanyú uborkás, lilahagymás sajttekercs
  • Majonézes friss saláták fingerfood formában
  • Tojásos kukoricasaláta

Főételek:

  • Kemencés csülök ropogós hagymával
  • Kakas töke-taréj pörkölt juhtúrós galuskával
  • Chilis csirkeszárnya -  combja
  • Erdei gombás vaddisznóragu, burgonyafánk
  • Zöldfűszeres sajttal töltött csirkemell
  • Tökmagos szűzérmék rántva, Tilápia csíkok Orly módra
  • Olivás-rukkolás farfalle tészta

Köret:

  • Rizs, hasábburgonya

Látvány:

  • Hirtelen sült marha hátszín zöldbors mártással, steak burgonyával

Savanyúságok, friss saláta mix

Desszert:

  • Túrókrémmel töltött palacsinta
  • Pohárkrémek
  • Panna Cotta Karamell öntettel
  • Rétesek vegyesen
  • Sajttorta
  • Epres Lichi Mousse

Éfjél:

  •  Töltött káposzta

 

Egy másik rekord is született az idei Vendéglátós Bálon. A tombola ezúttal 438.500 Ft. bevételt hozott. A kiemelkedő összeget teljes egészében a Széchenyi Iskola Alapítványa kapta meg. A tombola lebonyolításában közreműködtek a Széchenyi Iskolások is.

A vendéglátós bál fő szponzorai: Hotel Három Gúnár Kft., Jégszilánk Kft.,  Heineken Hungária Zrt., Royalsekt Zrt., Hansa Kontakt Kft., Pepsi Cola, Metro Kereskedelmi Kft., Univer, Matusz-Vad Zrt., Kedvenc Szakbolt, Gusto Pálinka, Pernod Ricard Hungary, Red Bull, Zwack, Duna Pro Kft., Bács Metál Kft.

Galéria

Kecskemétadománybálvendéglátásvendéglátós bál2017Hotel Három Gúnár és RendezvényházJégszilánk Kft.